Zakopanei kalandozások

A nyolcra befejezi Marci optimista hozzáállás volt. Este 11 estünk haza, de kezdem az elején...
Szóval Marci csoportot ment vezetni, és mivel ismerem az útvonalat, elcsábultam én is. Lejönni libegővel a Butorowy Wierchről, olyan mint egy hétvégi lélek-nagyátmosás. Csodával határos, amit újra és újra megtesz velem a táj, a hegyek és a lábam alatt elsuhanó mezők, kertek. És mivel van egy kis tériszonyom (amit rövid pórázon tartok) ezért minden egyes ilyen utazás maga a csoda számomra, hogy újra legyőztem egy legyőzhetetlennek tünő akadályt a beülést és a kiszállást. Ne tessének kérem nevetni ezek komoly dolgok.
Tegnap este, a libegésen kívül emelte a hangulatomat, hogy az itt oly szokatlan kánikula este felé kicsit enyhült, és amolyan kemence melegség hangulata volt a világnak. Meleg szél lengedezett, a Gubałówkán meg olyan levegő volt, hogy ha a magyar nyelv engedné "leglevegőbb" jelzővel illetném.
Szegény helyiek nincsenek hozzászokva ezekhez a nagy melegekhez, mi csak mosolygunk a szenvedéseinken, hisz mi a budapesti hőségriadókon edződtünk. Nem véletlenül kértünk ventilátort nászajándékba, még anno.  Az most anyósóméknál a padláson lakik, hisz itt a nagy melegek idején is kellemes hűvős van a lakásokban és az irodában, amiben dolgozunk mindig van tartalék pulcsi is. :) Látom már sanyarú sorsunkat télen. 1,5 méter hó, fagy, hogy fognak rajtunk szórakozni a helyiek, mert úgye mi meleg déli országból származunk, ahol csak mutiba van hideg.
Tegnap még este 11 kor is bársonyosan meleg volt a levegő és csuda finom. Teljesen feldobott hangulatban sétáltunk hazafelé. Egy jó csoport csodákra képes az ember hangulatával. Bár már hazauton figyelmeztettem Marcit, hogy ma éjjel igen keveset fogunk aludni, mert a cica, a drága egész nap egyedül otthon volt. Jóslatom sajnos igaznak bizonyult. Haza vonszoltuk magunkat, berogytunk az ágyba egy életmentő zuhanyzás után, és hallgattuk, ahogy a pici, édes, szőrős ÁLLAT!!! módszeresen szétszedi a hajlékot. Felkeltem megszánva Uramat, hisz én akkor is tudok aludni, ha a falat bontják mellettem, és összeszedtem a pici, zżrgős, csilingelős, zajos tárgyakat és eldugdostam. Majd a következő körben elkaptam a megvadult istennyilát (fogócskázott velem a szentem) és bevágtam a minimalizált zajforrással ellátott fürdőbe. Az szívem csücske egész éjjel a sötétítővel játszott. Reggel egy felismerhetetlen rogycsomóban a földön találtam meg, azt ami maradt belőle. Hát, igen én sem szerettem ezt a sötétítőt, de ez azért durva kritika...

Viszont engem sem ejtettek a fejem lágyára. Úgy döntöttem, hogy a itt az ideje szőrős tornádónak legyen napközben is kijárási lehetősége. Azon agyalok, hogy az egyik ablakot valahogy úgy kéne részben nyitva tartani, hogy a macska ki be járhasson, de más macskákknal nagyobb illetéktelenek ne nagyon. Szóval ma reggel bemutattam a pici csíkos négylábú sebesvonatnak az ablakot, mint alternatív kijárási lehetőséget. Felraktam az ablakpárkányra és figyeltem, ő lelkesen kivetette magát egy bogár után. És pár perc múlva már viharzott be az ajtón, hogy levadássza a felmosó rongyot a kezemből. 1. Lecke kipipálva, mert ugye hazatalált, egy félórán belül kipipálta a 2. leckét is, mert mint kiderült vissza is tud mászni az ablakon. Tök jó, most ha este hazajön Marci megmutathatom neki az önellátó cicát, akit este berakhatunk a nyitott ablakú fürdőbe, és nekifoghatunk kialudni magunkat. Mint aki jó végezte dolgát becsuktam az ablakot és elkezdtem szedelődzködni munkába. De hopp, eszembe jutott, hogy dobok még egy pisit, bevonultam az erre felszentelt helyiségbe leültem szembe az ablakkal, és... elhúzott mellettem a macska gyanús kondenzcsík, dobbantot a frissen mosott kövön, és telibe kapta az ablak üveget. Jó fél percig értetlenül bámult ki a fejéből.  Azt hiszem a 3. Lecke még eltart egy idejig - avagy, hogy különböztetünk meg egy csukott ablakot egy nyitottól.

Én  fenemód jól szórakoztam , és végülis ezért van macskánk. :)

Gyopár
 

Ilyen a turisztikai élet! Ma délután beesett egy csoport, igy 15 perc múlva szabadulok, netto 20 perccel a munkaidő lejárta előtt, és megyek csoportot vezetni. Szóval ma meló este nyolcig (minimum).

Épül a rutin, és csiszolódik a stilus.No, meg az időjárás is fincsi lesz... Tök jó! Szeretek csoportokkal lenni...

   CSom

Régóta igérgetem magamnak ennek a bejegyzésnek, esetleg sorozatnak a megírását/megkezdését. Felvezetőül annyit, hogy én azon nőtípusba tartozom, aki mindent részletesen megnéz, légyen az kirakat, bazár, ember, stb. és képes vagyok órákat nézelődni és nem venni semmit. Mert ugye, ha szükségem nincs rá, akkor minek. Napokig tudok nézelődni újra és újra. Ilyen szempontból Zakopane egy paradicsom számomra, mert igen kis helyre, a Krupówki utcára és az alatta lévő sajtpiacra korlatózódik a látni való, azaz bazár, aminek részletes megtekintésével még nem végeztem, de már jól haladok.

Aki ide vetődik ne hagyja ki a vásári forgatagot, hacsak nem utálja kórosan az ilyesmit. Itt szeretném felhívni a figyelmet egy- két különlegességre, bár ha pontos akarok lenni rengeteg különlegesség van.

Helyi, úgymond, tradiciónális termék a birkabőr, amelyet gyakorlatilag bármilyen színben meg lehet kapni, neonzöld - hupilila foltos is van, szerencsere natur fehér is. No és minden, amit birkabőrből készíteni lehet: bőrkabátok és ködmönök, papucsok egész hada. Lehet kapni barika mintás párnát, takarót, szélcsengőt, hőmérőt, bögrét és gyakorlatilag bármit, amit az ember csak megkívánhat. A barikás lufikat ki ne hagyjam. A báránygyűjtők mennyországa ez, de csak ha különösen nagy költőpénz lapul a zsebükben. 

A másik tradicionális vonal a fa. Fából készült konyhai eszközöktől kezdve egészen a virágokig, díszdobozkák hatalmas választéka áll a nézelődni vágyok rendelkezésére. Fontos megemlíteni a fából készült falravalókat, ezek lehetnek faragványok (Pl. kicsit naiv gural pitvar belső, amin egy gurál pipázik. Ezt meg lehet venni asszonnyal, vagy anélküli változatban is. :)  Fából lehet venni Szent Családot, vagy csak kis Jézust esteleg már felnőttkori ábrázolást, kereszttel együtt vagy barival. Van festett és festelen, csillógós és világítós is. Engem a fatálak, fakupák és egyéb csodák szoktak elvarázsolni. No meg a kosarak. Ha sok pénzem lesz megszabadítom a kosaras bácsit az árukészletétől.

Marci kedvencét még nem is említettem - szintén a fa kategóriában - a "kétpápás" képet. Ez egy szép darab deszka, amin az előző, azaz II János Pál pápa és a jelenlegi XIV Benedek pápa integetnek kéz a kézben a Szent Péter térről. A fotó, mint ahogy már sejtitek is, csak fotómontázs, de nagyon kapós errefelé. Mégis csak ez egy olyan ország ahol a népesség 98% templomba járó, és II. János Pált csak a mi pápánk megnevezéssel illetik. Ha sikerül legyőznöm a blogunk a képfeltöltéssel kapcsolatos ellenérzéseit, akkor fotó is lesz erről. :)

Gabi azaz Gyopár

2009. július 23 - Hajnali 4:32

Csom arra ébred, hogy légkalapáccsal dolgoznak a környéken. Elsőre azonnal elátkoztam polgármestertől az utolsó munkásig mindenkit, hogy szép dolog a városfejlesztés, de azért mindennek van határa. (Pédául a mumkakezdés legkorábbi időpontjának is...)

Ilyenkor az ember nincs toppon, úgyhogy kellett vagy másfél perc, hogy rájöjjek, ha felkelek, és becsukom az ablakokat, akkor javulhat a helyzet. Hát megtettem. Javult. Sajnos csak javult, és nem megoldódott...

Viszont, ha már felkeltem, működésbe lépett agyam azon szekciója is, amelyik arra figyelmeztet, hogy a hólyagom szeretne valamit. És mivel úgy is a fürdőben voltam (igen, ott is van ablak) hát dobtam egy sárgát.

Aztán a WC lehúzása után egy gyenge pontszámú dupla lutzot is, mert a WC tartályunkból egy haldokló asztmás viziló utolsó bugyborékoló hörejei szálltak felém.

És ezzel össze is állt a kép, hogy ha el van zárva a viz, akkor csőtörés van a környéken valahol.

2009. július 23. - Reggel 8:12

És az egészet el kellett mesélnem az asszonynak, mert átaludta a teljes ribilliót... Szép! Miközben én az asztmás vizilóval vivtam élet-halál harcomat ő minden bizonnyal valami szépet álmodott.
Irigylésre méltó.
Szerencsére eközben a csap prüszkölve megtámadta, igy hitelesebbé vált a történetem, és viz is van.

2009. július 23. - Reggel 8:44

Sehol sincs nyoma az útfelszedésnek az utcában...

2009. július 23. - Délelőtt 10:51

Én meg itt gubbasztok az irodában félálomban, kialvatlanul. (Tegnap éjjel Aga tartott mono kamaszbulit, aminek szintén egy elbaltázott éjszaka lett a vége...)

De majd ma éjjel kialszom magam! Kis naiv...

   CSom

Jön a nyári siugró Grand Prix!
30 nap múlva, augusztus 22-én, szombaton este a hires zakopanei siugrósánc (Wielka Krokiew) lelátóján gubbasztok majd ötvenezred magammal, kezemben sör lesz, meg fényképezőgép, és lelkesen szurkolok majd.

Hogy kinek? Azt boritsa egyenlőre homály, de hogy ne unatkozzatok, lehet tippelni! Az első helyes megfejtő pedig szokás szerint a cég ajándékaként hivatalos általam egy sör/bor/kávé meghivásra, ami Zakopanéban vehető át tettszőleges időpontban.

Amúgy tök viccesnek tartom ezt a nyári siúgrás dolgot. De persze éljen a modern technika, amelynek hála nem kell decemberig várnom egyik kedvenc sportomra.

   CSom

Mint ahogy a címből is sejthetitek, péntek óta lengyel államplgárságomról a Lengyel Állam jelenlegi inforamtikai rendszere is tud.  Krakkóban vehettem kézhez a pecsétes papírt, sorbanállás és minden egyéb macera nélkül. Amíg a néni ellenőrizte, hogy én én vagyok-e, addig átlógtam a másik ablakhoz, az idegenrendészethez és megkérdeztem  mit is kell csinálni Marcival. Mert ugye ő most már nem csak  hogy EU állampolgár de egy lengyel állampolgár férje is, és így - kérem kapaszkodjon meg mindenki  - 1 zł-ba kerül neki a letelepedési engedély meg a miegymás, a kb 900zł helyett. Annyira meglepődtem, hogy még egyszer megkérdeztem, de az összeg második és harmadik kérdezésre is 1 zł maradt. :) Kaptunk egy kiló papírt Marcinak, és egy halovány ígéretet, hogy egy hónap múlva kész lesz.

Lelkesedésem nem lohadt, és új papírommal hétfőn elsiettem a Zakopanei Városházára, a legendás PESEL-ért. De azt nem adják olyan könnyen, mert hogy nem vagyok elég időre bejelentve. Mert hogy ideköltözésünkkor bejelenett minket a házibácsi 3 hónapra, abból letelt már vagy 1,5 és a fenmaradóra nem adnak ki PESELT, mert mire elkészülne, nem lakék már ott.

De kreatívitásunk nem ismer határt, így ma a házibácsival elmentünk a hivatalba és kijelentkeztem, utána pedig azonnal bejelentkezetem, immáron 6 hónapra. El sem fogjátok hinni, ez esetben nem kell PESELT igényelni, hanem alanyi jogon jár, és egy hónap múlva be is fáradhatok érte. SŐT, ez még nem minden, mert az adószámom (NIP) is születőben van.

Csodás :)

Gabi 

Az elmúlt hetek apró hirei, amik érdekesek, rövidek, velünk estek meg, és még nem irtuk meg...

BUSZOSBÁCSIK:
Pénteken mentünk ugye Krakkóba ügyintézni. Krakkó 100 km. Ez busszal, ami kb 25 percenként jár (sűrűbben, mint Kaposváron a város és a campusz közötti járat...) olyan 2 óra 15 perc. Vagy ha dugóba kerülsz, akkor akármennyi is lehet. Ez főleg annak köszönhető, hogy Krakkó előtti utolsó 40 km-en van ugyan autópálya (féleség), de lépten nyomon dolgoznak rajta, igy felváltva terelik át az egyik oldali forgalmat a másik sávjába.
No erre a laza buszsofőr, a leszűkitett részen, meglátva, hogy jön szembe a kollega a másik busszal, megállt, és laza 2 perces eszmecserét folytattak le. (Szendvicscsere, trafipax tippek, meg ki tudja mi...) Közben oda-vissza állt az autópálya.
Laza Szlávia...

KATASZTRÓFA NAP:
A múlt kedd-szerda katasztrofális volt, de nem nekünk.
Kedd este a tűzoltóság diszes autója, és 5 diszes alkalmazottja parkolt le előttünk, mert a szomszédhoz beköltözött egy méhcsalád. Ahhoz, hogy kiszedjék őket, bontani kellett a falból is, mert valami olyan eldugott résbe települtek, hogy a lánglovagok sehogy sem fértek hozzájuk...
Másnap meg az irodában - ami mellesleg a főnökasszony házának alagsora - szabadult el a pokol. Történt, hogy az iroda melletti helységben, azaz a pincelejáróban, van a kerti slag csatlakozója. Főnökünk apósa meg erre kötötte rá a Carhert (vénebbeknek Sterimobot, értetlenkedőknek nagy nyomású vizzel tisztitó gépet) és nekiállt az udvarnak. Csak azt nem vette észre egy darabig senki, hogy a csap ledobta a géphez vezető slagcsövet... Mi szerencsére nem áztunk el, mert mint emlitettem a csap a pincelejáróban van. Mondjuk a pince úgy nézett ki, mint egy jobb észak-olasz ház a Pó áradása után...

AGA ÚJ NYELVE:
Mivel szombatról vasárnapra befogatunk egy stoppoló párocskát, igy Aga cica elvben németül is tanul már. Majd meglátjuk, mert igazából a pár egyik tagja argentin volt, igy főleg angolul, és csak keveset németül beszéltek egymás közt.
A lényeg fejlődik a cica...

   CSom

Auschwitz nagy népszerűségnek örvendő turistalátványosság a régióban. Igen, nagyon morbid, de így van. Tömegével jönnek ide a turisták, iskolai kirándulások, családok stb. megnézni az egykori haláltábort.

Én hosszú évekig nem voltam hajlandó elmenni oda, de most szerdán úgy adódott, hogy egy családot kísértem tolmácsként. Megrázó, de még sem annyira, mint féltem tőle. Az üres falak és maguk a kiállítások megdöbbentőek, de emellett megnyugtatóan múzeumszerűek.  Igazából nagyon részletes és alapos, emiatt irgalmatlaul hosszú kiállítás tekinthető meg. Irgalmatlanul hosszú, azaz ha az ember nem bajlódik a feliratok részletes elolvasásával csak úgy érzéssel néhol meg-megáll, akkor 3-3,5 óra, ha alapos, akkor 1-2 nap. És idegenvezető nélkül könnyű eltévedni, bár  bolyongás közben is rengeteg dologgal találkozhat az ember.

Be lehet menni a gázkarmába és egy krematóriumba, meg lehet nézni a börtöncellákat, az SS-manok szállásait és a rabok mindennapjairól is részletes kiállítás szól. Még a napi kosztot is meg lehet tekinteni. Cipő-, utazótáska-, levágott haj hegyek és a személyi aktátból kiemelt portré fotókkal tapétázott falak mellett mennek el a látogatók. Minden fotó alatt név, foglalkozás, érkezés és halálozás dátuma látható, és a két dátum közt ritkán telik el három hónapnál több. Az idegenvezető itt említette meg, hogy az itt elhunyt emberek kevesebb, mint 1/5-ének csináltak egyáltalán aktát, és azoknak is csak kicsi része maradt fent, mert a náci módszeresség kiterjedt a bizonyítékok megsemmisítésére is.  "Csak kevés fotó maradt fenn..." és mi egy 20m hosszú folyóson állunk, ahol egymást érik a fényképek, megszámlálhatatlan sok...

Az, hogy ami ott történt szörnyű az mindenki számára egyértemű, elvileg ... Mert az akasztófával, a kivégzőfal előtt és a szögesdrót kerítessel is fényképezkednek a turisták. Az idegenvezetők nem szólnak rájuk, csak csöndben figyelik, amikor rákérdeztem, hogy azért mégis nem tartja ezt egy kicsit kegyeletsértőnek, azt mondta hogy látott, már olyat amikor az apuka a hároméves lányát a krematóriumban a hullaszállító kocsira ültette "egy fotó" kedvéért.

Auschwitz múzeum, ahol kiállítások vannak, többek közt azoknak a magyar zsidóknak is szenteltek egy külön barakknyi kiállítást (magyar, lengyel, angol nyelven) akik itt haltak meg. Ők úgy tudták, letelepedni jönnek, némelyikük saját maga vett jegyet Budapestről, hogy az új otthonában végre békében élhessen. Úgy hiszik 430 000 magyar halt itt meg, de pontos adatot nehéz mondani.

Birkenau más, leginkább skanzenre hasonlít. 21 fa barakk maradt meg többségük úgy áll, ahogy anno az utolsó rab elhagyta. 21 fabarakk áll, a többi, vagy száz leégett és mementóul csak a kemencéjük kéményei állnak, furcsa-ijesztő erdőt képezve, ameddig a szem ellát. Még a megfigyelő toronyból is csak egy keskeny messzi erdősáv látható a kéményerdő mögött.

Érdemes megnézni. Bár a legfőbb kérdésre "a miértre" nem ad választ sem a kiállítás sem a hely. Akit a kéresem nem sért meg imádkozzon értük, amikor ott van. A rabokért is meg azokért is, akik ezt elkövették ellenünk. Mindkét csoportra ráfér.

Gabi

 Üdv Mindenkinek!

         Péntek, ügyintézés, Krakkó. Ez a nap önmagában is megér majd egy bejegyzést, de most a vizsla harmadik – Gabi szerint alapvetően nulladik – része következik. Számunkra, ha Lengyelország, akkor Sphinx étterem.

Közös történetünk 2002-ben kezdődött, Krakkóban, ahol az első rovertúra maradék pénzének elverése érdekében az utolsó estére valami kiváló helyet kerestünk. No úgy gondoltuk, hogy ha már van pénzünk, akkor a Fő téren (Rynek Główny) keresünk egy megfelelően guszta helyet. Akkor esett először a választás a Sphinxre. Azóta Gabival felfedeztük, hogy ez egy hálózat, amely egész Lengyelországban elérhető.

Alapvetően kellemes a berendezése, hangulatos asztalok – kézműves szempontból is folyamatos érdeklődésre tartanak számot Gabinál – jellemzik.

Ezt nagyon férfiasan fogalmazta meg. A csodás berendezés részét nagy tök lámpások képzik, amik nem a halloweenkor megszokott lámpások, hanem kiszárított tökök vannak mintásra fúrogatva és színes üveglapocskákkal feltöltve, amolyan bio-ólomüveget képeznek, és mindegyik más, egyedi.

No és a barna huzentrógeres férfi pincérek, akik némileg néha túlságosan is férfiasak (Tesztoszteron túltengés felvételi alapkövetelmény?) de nagyon udvariasak. A kaja elvben arab jellegű, de mindenféle dolgokat találni az olasz konyhából is, és más népek jellegzetes ételei is meg-megjelennek.

Az adagok mindig barátságosak, a főételhez automatikusan kétféle köretet kap az ember, de háromból választhat. Szinte minden ételhez jár háromféle szósz – csípős, édes-savanyú és fokhagymás, avagy Gabi értelmezésében ugyanezek: piros, barackszínű és fehér – meg egy pita is bonuszban. És ehhez szerintem az áraik is barátságosak.

Tegnap megünneplendő, hogy Gabi újra lengyel állampolgár Lengyelország szerint, és persze jóféle nosztalgiaként újra beültünk a Rynek Główny-n található intézménybe. Gabi grillezett csirkecomb filéket evett mélységes elragadtatással. Én egy Sphinx nevű tálat választottam, ami három húsételük – csirkemell filé, kebab és shoarma (fűszeres apróhús) keveréke. Az egyetlen negatívum, hogy éppen használnak a saláták elkészítéséhez céklát, ami mellesleg Lengyelországban nem is annyira szokatlan, az meg hogy én nem szeretem túlságosan, az már az én bajom.

Kettőnk kajájáért, meg innivalójáért mindennel együtt 4500 Ft-ot fizettünk, ami szerintem még mindig nagyon barátságos ár.

Ha jöttök Zakopanéba, itt sem kell lemondanotok a Sphinx nyújtotta élvezetekről. Sőt mivel itt kilóg a hagyományos górál éttermek sorából, még változatosságot is nyújthat a turisták gyomrának. Az étterem a Krupówki közepén van, de ha ellátogattok honlapjukra - www.sphinx.pl - akkor minden éttermüket felderíthetitek. Szóval, ha tetszett ez a beszámoló, és jöttök errefele, a Sphinxet (szinte) mindenhol kipróbálhatjátok.

Apropó mindenhol! Itt ér véget a cég számára nyújtott ingyen reklám, és vált át annak ellenkezőjébe. Mert, hogy megpróbáltak betörni Magyarországra is. Amennyire tudom jelenleg egy éttermük üzemel, méghozzá Budapesten az Aréna Plázában. Az ételek ugyanazok, a minőség kifogástalan, de olyan eredeti Sphinx rajongóknak, mint mi vagyunk, azért kemény csalódás volt.

Lépten nyomon csalnak ugyanis a kajával, lehagyják a szószokat, vagy a pitát, és a pincérek jólneveltsége is hiányos a legtöbb esetben. És a pincérek sem árasztják az eredeti SPHINX hangulatot. (Semmi férfias nincs bennük.) Kicsit az az ember érzése, hogy a hazai vezetés ismeri a Sphinx szabályait, de mivel a magyar ember nem, ezért lehet belőle lecsalni…

Mi például már többször elgondolkodtunk azon, hogy írunk a lengyel anyacégnek, de valahogy mindig elmaradt. Szóval sajna a magyarországi Sphinxet nem tudjuk ajánlani jó szívvel, bár tény, hogy a kaja ott is jó.

Gyopi és CSom

Mint korábban már emlitettem kissé kemény kánikula szórakoztatott minket az elmúlt napokban. Nem volt olyan meleg, mint amikről a hazai hirekből hallok, de a hihetelenül magas páratartalom miatt nagyon nyomott volt a levegő.

No ennek vége. Hajnalban nem birta tovább a terhelést, és minden gallok rémálma bekövetkezett, vagyis leszakadt az ég.
Hát emberek! Rég éltem meg ekkora vihart! Hajnali négykor ébredtünk arra, hogy megállás nélkül villámlik, és óriási erővel menydörög hozzá. Meg esett is, bár erre a folyt kifejezés talán helytállóbb. Gyorsan kinyitottuk a bukóablakokat, és élveztük a beáramló fnatasztikusan tiszta levegőt, meg a vihar hangjait.

Nem kis koncertet adott az ég.

Az egész esőleső hajnali kaland egyetlen negativuma, hogy Aga cica úgy döntött, hogy felkeltünk. Ennek hatására olyan éktelen hancúrozásba kezdett, hogy kénytelen voltam bezárni a fürdőszobába, hogy alhassunk még 2 és fél órácskát...

   CSom

Szóval már annyit irtam róla. Mikor megleltem nem mentem be, mikor megkerestem zárva volt, és mikor nem kerestem belébotlottam.

Tehát szombaton a Koscielisko-völgyben találtunk Gabival egy működő bacówkát. A bacówka egy sajtkészitő műhely, és mivel errefele a legjellemzőbb népi kaják egyik legfontosabbika a sajt, ezért az ilyen nyilvános műhelyek is népszerűek.

A völgyben felfele haladva leltünk rá a kis faházra. Jellegzetessége, hogy nem csak a kéményén, de kicsit az ajtaján is jön ki a füst, és olyan az egész, mintha szinte kizárólag teteje lenne. Sajna azonban az előttünk álló turisták felhúzták a nénit, aki ott dolgozott, igy olyan perlekedős hangulatban volt, hogy inkább nem kérdeztünk semmit, csak jól körülnéztünk. (Melózott ott amúgy két górál férfi is, de olyan némák voltak, mint az ajtófélfa...)
Igaz a néni helyettük is perlekedett a turistákkal. Az egyik szerintem szándékosan kötözködött - nem tettszett neki, hogy az aludtejet műanyag eldobható pohárban kapja, és nem mives kis köcsögben. (Szerintem csak dohogó górál öregasszonyt akart látni.) A következő turista szerint Zakopanéban olcsóbb a sajt, és nem érti hogy akkor itt a termelőnél miért ilyen drága. Na ettől nénink aztán teljesen kijött a sodrából, és élénken elmondta a zakopanei sajtpiacosokat mindennek, és hogy azok nem általlanak csalni a recepttel bezzeg az övé mennyivel jobb!
Szóval ekkor nem próbálkoztunk...

Visszafele jövet azonban nyugalom lengte körül a kis házikót, és a nénit is csendes, békés, már-már nagymamás (jóféle) hangulatban találtuk. (A két férfit sehol, mert kiderült, hogy épp fejni vannak. Minden nap kétszer - hajnali és délután 4-kor fejik meg a nyájat.) Fontos, hogy a néni szerint a tradicionális lengyel, tátrai sajt, az oscypek, csak juhtejből készülhet.

A néni mesélt nekünk a sajtkészitésről. A tejet 36 fokosan beoltják az oltókultúrával - ezt szénát még nem evett borjú gyomrából nyerik - és ettől kialakul egy szép massza. Ez a bundz névre hallgat errefelé. Ezt besózzák, és még állni hagyják, majd kész a gyurmaszerű sajt.
Idáig elvben eléggé a sajtkészités hagyományos leirását olvashattátok elnagyolva. De innen a tradicionális tátrai hagyományok következnek.

Szóval ezt a gyúrható masszát formákba nyomják, és kis állás után - nem sikerült a néniből kiszedni - már ki is veszik. Ennek köszönhetik a különböző zakopanei sajtok érdekes alakjukat.
Ezt követi a füstölés. Ennek módja, hogy a kis faházikó egyik oldalán egy 30-40 cm mély kb 1-2 négyzetméteres mélyedés van. Ezt szépen kirakták kövekkel, és ebben van megrakva a tűz. Azaz inkább nagyon finoman parázsló tüzecske. Ennek a füstje száll fel, és a felette lévő polcokon sorakozó sajtokat füstöli. A kis sajtok egy napig, mig a nagyok 3-4 napig vannak a füstön. Mint kiderült, ennek folyamatosan égnie kell a megfelelő intenzitással, azaz a sajtkészitőknél valaki mindig ébren van.
Persze van olyan is, hogy fehér sajtot lát az ember a sajtárusoknál, hiszen nem az összes sajtot füstölik.

Végül vettünk 2 zlotyiért egy fehér sajtot - tény a zakopanei piacon ez 1 zlotyi lett volna. Amúgy jó volt, de valószinűleg nem kétszer olyan jó, mint ha a piacon szereztük volna.

Ha erre jártok, ne hagyjátok ki a sajtpiacot - nem nehéz eltéveszteni, mert a sétálóutca alján van. A piacon ezerféle kis és nagy, füstölt és füstöletlen sajtot vehettek juh, kecske vagy éppen tehéntejből készitve. Sőt, az öreg sajtárús nénikék általában tudnak pár szót is magyarul - pont úgy mondják, hogy "KÉCSKE" mint Tom Hanks a Terminál cimű film egyik legjobb jelenetében - és e mellett végigkóstoltatják az összes terméket, hogy a legjobbat választhassátok ki!

Szóval, jó étvágyat!

   CSom

Ránk szakadt az utazgatósdi. Gabi ma Oswiecim (Auschwitz) és Wadowice útvonalon tolmácsol, majd holnap Krakkóban és a wielczkai sóbányóban teszi ugyanezt. Igy ma-holnap én helyettesitem őt az irodában, ami nagyjából annyit jelent, hogy a saját melóm mellett a beeső magyar telefonok, ügyfelek is hozzám kerülnek majd.

Pénteken meg kettesben megyünk Krakkóba, hogy pontot (?) tegyünk a húzódó honositósdi történet végére. Bár alapvetően ez a "pont" szerintem csak egy új fejezet kezdete lesz a bürokrácia helyi útvesztőiben. Igaz, elvben ez is előrelépésnek igérkezik.

A hétvégén még időnk sem volt agyalni. Ha marad ez a szép idő, tuti irány valami magas hegy, ahol vagy a sűrű fenyvesek miatt, vagy egyszerűen a tengerszint feletti magasság miatt kellemesen hűs lesz a napsütés mellé.

Meglátjuk, megirjuk....

  CSom

Előre is elnézést kérek minden nőolvasónktól, de most férfias programajánló következik. Ne átkozzatok el érte, de muszáj kiirni magamból.

A nap eddig sikeres, mert meglepetésszerűen beesett egy kedves győri család, igy nem irodai munkára voltam kárhoztatva, hanem idegenvezettem a városban. Mivel a normál útvonalat kérték, ezért kezdésnek felsiklóztunk a Gubałówkára. No, és ott kezdődött...

Itt is tombol a kánikula, tényleg dögmeleg van a napon. A lengyel csajok meg nem cicóznak lekapják a toppot, oszt szevasz. Nem viccelek! Tele van a hegy melltartós lányokkal. Kicsit meglepett ez a módi...

Ha csak egy, vagy két ilyet láttam volna, nem szólnék, de ez tendencia! Durva.

Persze kockázata is van a dolognak, mert vannak hetvenéves bálna alkatú nénikék is, akik még fiatalnak érzik magukat... (Bár ugye ahol fát vágnak, ott hullik a forgács...)

Szóval ki-ki döntse el, hogy ettől vonzóbb lett-e a Lengyel-Tátra, vagy nem. Engem annyira meglepett ez a szokás, hogy nem hagyhattam ki a megirását.

   CSom

Szombaton megvolt az első idegenvezetésem egy kedves piliscsabai (majdnem teljesen) nyugdijas csoporttal. A Fatimai Szent Szűz Templomától indulva ismertettem meg őket a várossal, annak történelmével, és némi adomákkal is igyekeztem szórakoztatni őket.

11-kor elváltunk, és Gabival, aki időnközben csatlakozott hozzám a Koscielisko-völgybe indultunk. A fotomasinát ügyesen otthon felejtettük, igy erről a sétáról képeket nem tudok mellékelni... Bocsi...

A Koscielisko-völgyről érdemes tudni, hogy a Lengyel-Tátra egyik legjobban kiépitett útvonala, igy rengeteg benne a turista. Szűval egy ilyen szép szombati napon a szezon közepén ezrek látogatják. Azonban a völgy elég nagy ahhoz, hogy elviseljen ennyi embert. Plussz, mint minden frekventált tátrai helyen, itt is ezer meg egy lovaskocsis gurál kinálja fuvarját a turistáknak.

Mi a kb 4-5 kilométerre lévő Ornak turistaházig sétáltunk, meg vissza. Ezt odafele tetéztük a Jaskinia Mrozna nevű barlang megnézésével. Ebben a szűk barlangban - ami laza 3 helyi pénzért látogatható - gyakorlatilag egyes sorban kell haladni, mert olyan szűk. Igazából egy hosszú - 500 m - mészkőhasadék, cseppkövek nem nagyon vannak benne, de attól még nagyon szép.
Ami idegesitő, hogy bár fényképezni nem lehet benne, de ennek ellenére mindenki fotózgat. (Mi nem, és nem csak azért, mert nem volt nálunk a gép.) Őszintén szólva nem értettem a sok barmot, hogy miért nem birja ki...
E mellett a barlang szűk járatainak jelét még magunkon viseljük. Mindketten kaptunk egy-egy szép púpot ajándékba a szikláktól. Gabi járt jobban, mert az övé diszkrét, és szépen megbújik szépséges haja alatt. Az enyém nagyobb, véres - és persze remekül látszik kopasz fejemen...

Az Ornak menedékház nem volt olyan jól szervezett, mint a múlt heti Hala Gasienicán fellelt példány. Kevesebb volt az alkalmazott, és ráadásul minden sor egy helyre érkezett be az épületen belül, igy bazi nagy tömeg alakult ki. E mellé füstös is volt, ami valószinűleg a konyha rossz szellőzésének köszönhető. Azért kitartottunk, és megszereztük a Gabinak járó pohár aludtejet, és a nekem dukáló korsó söröcskét. Gyorsan kimenekültünk a ház elé, és a tájban gyönyörködve fogyasztottuk el az itókákat a szendvicseinkkel együtt.
(Édesanyám meglepődne, ha látná, hogy mennyi aludtejet, meg kefirt fogyasztok, amióta Lengyelországba költöztem...)

Hazafele már könnyed sétánk volt a szépséges patak mellett haladó úton, majd a völgy végében hamar leltünk egy Zakopanéba induló kisbuszt.

Este jóféle rakott karfiol várt minket - Gabi jóvoltából szinte teljesen előkészitve - igy alig 5 perccel hazaérkezésünk után már falatozhattunk is. Tény, hogy a heti munka, meg a sűrű szombat miatt mindketten elég fáradtak voltunk, igy a vasárnapi túrát kilőttük. A Lengyel-Öt Tó Völgyének beszámolója csúszik tehát, de cserébe megirom majd a beszámolót a Koscielisko Völgyben lelt Bacówkáról, igy végre kielégitően tájékoztathatlak Titeket róla.

De azt majd a következő, vagy az utána jövő bejegyzésben.

   CSom

Marci csöndben emlékezik meg a mozizásról, pedig az igazi különlegesség volt.
No nem a film, hanem maga az épület.
Kivűlről úgy néz ki, mintha az egy pesti bér ház lenne, ha bemész a kapun, akkor  a kapualj oldalában van a jegypénztár. (Amiben mindig van egy kutya is, az eladón kívül, és meg kell várnod, míg a jegyeladó befejezi a magán csevejét a telefonon, mire rád emeli tekintetét és méltóztatik észre venni.) Amúgy a kapualj állapota nem felmérhető, mert több réteg óriás plakát fedi, különbőző filmeket reklámozva.
Beljebb menve egy kis előtérbe érünk (átható pattogatott kukorica, és sülthal??? szag), ami a pesti gangokra hajaz csak fedett, ablaktalan, így inkább barlang feeling van.
Az igazi csoda maga a vetítő terem. A szocreál élő műemléke kis gurál kiegészítéssel.
A vetítő terem olyan, mint egy döbbenetesen elhanyagolt szocreál suli vagy művelődési otthon "színház terme", és mint később meg tudtam tényleg az, aminek látszik, és a mozi csak bérli. :)
A hangulatot csak emeli az ajtókkal szembeni falon lógó óriás fetmény (gurál lányok táncolnak a tűznél, gurál fiúk zenéjére az erdő szélen), amin nem fért el a falon. Oda se neki megtörték a keretet, és a kép immár közel 30 éve kanyarban lóg!!!

Ezt látni kell.

Gyopi 

Durva, de tegnap késő este jutott eszembe, hogy voltam a múlt héten moziban. (Helyiül: Kino.) Lengyel moziban, szinkronizált, tehát full lengyel filmet néztem. A Jégkorszak 3-at. Igy aztán sok dolgot értettem, meg a poén általában a képi mondanivalóban volt, és nem a szövegben. Aranyos volt, jó húzás, hogy behozták a szerencsétlen makkhajszoló őspatkánymókus nőtársát, de amúgy a sztori elég lapos. Igaz, nem nagy tanulságokért megy rá az ember, hanem a felüditő röhögésért.

Tegnap este Gabinak kisebb kalandja volt. Úgy kilenc táján hazafele sétáltunk a parkban, aminek a szélén a helyi cserkészek otthona van, és Gabi be szeretett volna nézni oda. Csak hát eggyel elvétette a kaput, igy majdnem a helyi anonim alkoholisták körébe csöppent. Igaz, hogy az esti órákban épp nem volt ott semmiféle szeánsz, de a park szélén álló helyiek rögtön elkezdték figyelmesebben megnézni feleségemet.
Végül a helyes ajtónál bekukucskáltunk a cserkészotthonba, majd jókat kacagva a helyzeten hazamentünk.

A hétvége zsúfolt lesz. Mindjárt megyek útvonalat lejárni, mert holnap csoportot vezetek a városban délelőtt, amig Gabi tesz-vesz otthon, meg esetleg vásárolgat. Délután könnyed sétát tervezünk a kiépitett, de állitólag csodaszép Koscielisko Völgybe. Vasárnapra a Lengyel Öt Tó Völgye van kitűzve. Ez egy komolyabb túra, persze nem annyira, mint a múlt vasárnapi volt. És elvben nagyon szép is. Majd fényképezünk, és beszámolunk.

Ezek alapján a Bacówka dolog ezen a hétvégén nem kerül teritékre, de meglesz az is.

No el is pályázok a gép elől.

  CSom

Már vagy 5 hete itt lakunk, és még nem tettem emlitést lakótársunkról, Agatharól. Agatha (röviden: Aga) egy cica, akkor volt 5 hetes, mikor költöztünk - szóval mostanra megduplázta életkorát.

Nagyon kis játékos cica, nagyon szeret a szomszédos temetőben kóborolni, meg fára mászni, és hasonlók. Már barátja is van egy fiatal, vörös kandúr személyében, aki velünk még elég tartózkodó, de Agával nagyokat játszanak. Mi, mint a jóféle középkori nemesurak látván, hogy Arthur cicában nemes vér csörgedezz már áldomást is ittunk a két fiatal leendő házasságára.

Amúgy a vörös cica nem Arthur, hanem a Mungo névre hallgat, és a kettővel mellettünk lakó alkoholista néni cicája. Csak, hát olyan jól áll neki az Arthur név, hogy mi igy hivjuk. Főleg mióta kiderült, hogy mindketten igy neveztük gondolatban. (Na ja, ezt teszi hat év házasság - néha nagyon durván egy rugóra jár az agyunk!)

Szóval Aga a jó házasság reményében igen kifinomult nevelést kap, főleg nyelvi tekintetben. Lengyelül és magyarul beszélünk hozzá. De ez még mind semmi. Másfél hete meglepetés szerűen befogadtuk egy éjszakára Márialigeti Marci exosztálytársasamat, és a vele utazó három portugál lányt. (Ki gondolta volna, hogy Marci ennyire tud élni...) Igy elkezdett portugálul és angolul is tanulni, majd a mai naptól francia vendégünk van két napig, szóval az angol újra előkerül, no meg egy kis franciát is biztos elsajátit majd.

Szóval Úrhölgy lesz a javából, ha a nevelést befejezettnek nyilvánitjuk. Addig azonban még sokat kell tanulnia. Például, hogy egy finom hölgyhöz nem illik, amit szombat este művelt. Történetesen kiscicánk fogott egy madarat, amit elvettünk tőle, majd ennek örömére végighányta az éjszakát. Igy aztán elég gyorsan fürdőszoba fogságra itéltetett a családi tanács által, mert ott legalább nincs padlószőnyeg.
Amúgy ezzel a húzásával tökéletesen elrontotta az amúgy sem rózsás estémet, hisz korábban egy elég jól alakuló lángostésztám is mehetett a kukába, révén hogy találkoztam életem első záptojásával...

Na ja, az élet nem mindig egyszerű. Viszont ma este húst sütök, amit remélem mind a négyen (Gabi, Aga, francia vendég és én) is maximálisan élvezni fogunk.

  CSom

Sziasztok!

Pár szóban a szombatról. Ezen a napon Gabival közösen mentünk túrázni. Egy kellemes, lanovkás túrát terveztünk. Csak hát ember tervez... A délelőtti felkelés megbosszulta magát, és mire Kuznicébe értünk a lanovkára várakozók sora másfél kilométeres volt, igy jó cserkészhez méltó módon jöhetett a B-terv.

Gyalog vágtunk neki a kék jelzésnek, felfelé a hegynek. Megnéztük Albert barát szerzetesei által fenntartott kápolnát és kertecskét a hegyen, majd a fekete jelzésnek fordulva meredeken felfele indultunk.

Laza másfél óra alatt elértük a múlt szombaton már érintett Dolin Białego felső részét, és innen már a múltkori útvonalon haladtunk tovább. A nagy különbség az volt, hogy végig jó időben.

A Polana Stranziskán található menedékháznál közösen megettük egy aludtejjel szervirozott szalonnás, hagymás egybesült krumplis helyi étket. Mennyei volt, főleg az aludtej!

A parkot elhagyva találkoztunk egy exhibicionista mókussal, akit jól lefényképeztünk. (Ma-holnap teszem is fel a képeket...)

És innen elmentünk a múltkori rejtvényben szereplő Bacówkához. Szóval a bacówka olyan hely, ahol sajtot készitenek. helyi kecske, meg juh, meg tehéntejből füstölt sajtot, meg túrót, meg irót, meg ilyesmi.
Pontos információval nem szolgálhatok, mert legnagyobb bánatomra a Bacówka zárva volt...

Igy hazamentünk bacówka nélkül. De nem adom fel.

Folyt. köv.

  CSom

Marci túrázott, ennek mellék hatása igazából most mutatkozik. Izomláza van, de nem is akármilyen. Aki ismeri, az tudja, hogy comb izomból amúgy is jó el van látva, no most ez a nagy köteg izom sztrájkol. Minden lépcsőzés előtt mélyen elgondolkodik, hogy tényleg fel akar e menni, stb. de be kell vallanom, hogy hozzám képest férfiasan tűr.

Én csak vádli tájékon szenvedtem meg a szombatot, és rádolgoztam vasárnap a székre, létrára föl és le mászással. Én úgyan is nem mentem varásnap túrázni, hanem otthon maradtam, azzal a felkiáltassal, hogy most aztán befejezem a konyha kifestését.

Hát nem sikerült, de izomlázam az nekem is születet. Egész vasárnap gletteltem, meszeltem, meg tapétét kapartam. Olyan bicepszem lesz ... hogy most az egeret is alig birom tologatni. Mit nekem kondi terem, ha van lakás feújítás.  :)

Amúgy a mész az egy csodás dolog, nem csak fertőtlenít, (gomba mentesít), de nedvességet is szív el. Érezhetően szárazabb lett a levegő a lakásban. Éljen az oltott mész.

Gabi

Sziasztok!

Szombaton egy kellemeset kirándultunk Gabival, majd annak is megirom a beszámolóját, de most álljon itt a vasárnapi túrámat megörökitő kis esszé.

7-kor keltem, hogy időben Kuznicébe érjek, és ne kelljen a lanovkához órákig sorban állnom. 7:45-re helyben is voltam, és láss csodát, 8-kor már elindult velem a hegyre a lanovka. Ennek nagy pozitivuma, hogy pár éve felújitották, és immáron szép, panoráma kabinok közlekednek rajta.

Negyed 9-re értem a Kasprowy-csúcs alatti végállomásra, ahol elsőször is felkaptattam a valódi csúcsra - mintegy két perces séta - leültem és csodáltam a ragyogó napfényben a Tátrát.

Utamat innen lefele vettem a Zöld-tó irányába. Tulajdonképpen egy olyan mellékvölgybe tartottam, ahol sok-sok tó (8) van, de a legnagyobb mind közül a Zöld-tó. Nos ennek partján reggeliztem, és itt döntöttem úgy, hogy módositom útvonalamat, és kicsit hosszabbra veszem a túrát.

Igy nekivágtam a fekete jelzésnek, ami a Tátra főgereincére vezetett fel. Kellemes másfél kilométeres sétát tettem 50 perc alatt, mire elértem a Swinica hágót. Ennek a kis sétának köszönhetően láttam mind a 8 tavat (és nem tót, hogy ezzel is ápoljam Szödényi Sári és Csaba kedves ismerőseim tátrai emlékeit...) meg havat is.

A hágótól már csak másfél kilométer volt a csúcs, meg laza 250 méter szintkülönbség. És az egész szépen felhőbe is borult. Mivel azonban tisztult az idő, bátran nekivágtam, és újabb óra alatt fel is értem. Ezen a szakaszon néhány helyen már csak láncok segitségével lehet haladni.

A csúcs szép volt (2301 m) és a kilátás is csodás. Legalábbis tiszta időben az épp velem együtt felérő lengyel párocske szerint. Mert, hogy most egy felhő közepében ültünk, és jó 50-100 méter volt a látótávolság. Maximum... Sokat itt hát nem időztem, hanem a következő hágó, a Zawrat felé indultam. Ez már keményebb dió volt, hiszen az út itt egyre több láncos részt tartalmazott, és az első létrák is megjelentek. Viszont kárpótolt újabb négy csodaszép tó látványa, melyek a Lengyel Öt Tó völgyében feküdtek, tőlem délre. Az útszakasz végén esni kezdett, hogy ne legyen minden tökéletes.

Igy a Zawratnál megpihentem - ez egy tök kopár hágó esetében kb annyit jelent, hogy leguggoltam, és magam alá húztam hátizsákomat, hogy ne ázzon annyira. Mikor az eső elált lefele indultam.
Ez volt a túra legkeményebb szakasza, majdnem egy kilométeren keresztül végig láncok mentén, szinte függőleges sziklafalon haladtam lefele. Úgyhogy ennek örömére megjött a hódara, meg egy hatalmas dörgős-villámlós zivatar. Pillanatok alatt bőrig áztam - esőkabát ide vagy oda - és persze kis patakok indultak meg fentről, melyek rajtam keresztül terveztek lefolyni nem tisztelve se turistautat, se turistát.
Bónusznak a mellettem lévő völgyben egy kőlavina is lezúdult, ami igy utólag szép látvány volt, de akkor kissé izgultam, hogy az én völgyecskémben is lesz-e ilyen...

Mire a kemény szakasznak végére értem az eső is tisztelettudóan elállt, és megláttam túrám következő tavacskáját, ami az összes térkép szerint ideiglenes tó, de most teljes fényében ragyogott vissza rám a völgy aljában.

Tovább ereszkedtem, és hirtelen a semmiből kék ég támadt, és a viharnak nyoma sem maradt. Csak a rengeteg esőköpenyes túrázó, akik szépen sorban vedlették le kabátjaikat a jó idő hatására. Pár perc múlva pedig utam utolsó tavacskáját is megláttam. Amúgy a túra legnagyobb tava volt ez a Gasenica völgyi Feket-tó.

Hamarosan elértem, nézegettem kicsit pisztrángokat, meg persze hegyeket is, majd tovább indultam a közeli menedékházba. Ide épp jókor érkeztem, hisz a következő semmiből jövő vihar érkezésem után 10 perccel tört ki, mikor én már jóizűen kortyolgattam sörömet, és falatoztam jól megérdemelt sült kolbászomat.

Kaja közben összeismerkedtem egy Cseh turázóval. Söröztünk egy jöt, majd a vihar elültével a hátralévő egy órás utat közösen tettük meg történelemről, jelen V4-es politikáról, és más hasonló érdekes dolgokról beszélgetve. Kuznicét 6-kor értem el újra, innen busszal már pik-pak otthon voltam.

És hogy ne csak a száraz betűkre legyen bizva, hogy el tudjátok képzelni merre jártam, ime néhány kép, amiken megnézhetitek, merre is jártam.

http://picasaweb.google.com/polandtourism/Kirandulas_20090705

Az út bizonyos apróbb kalandjairól majd szépen lassan, és sorjában beszámolok a következő napokban.

  CSom

Szóval otthon, édes otthon.

Hála Maminak és Édesapámnak a hajlék döbbenetesen sokat fejlődött az emúlt héten. A konyha már kezd emlékeztetni egy konyhára, bár tegnap meszelés és glettelés címszóval felforgattam újra az egészet. Születtek kamrapolcaim, bár kamrám nincs csak egy zúgom a konyhában, de így is hatalmas luxus, hogy nem dobozból kell élni. Lettek tálaló polcaim, no és egy- kettő, amin a konyhai díszeimet is tarthatom. Miután kimeszeltem és kipakoltam egész otthonos kinézete lesz.

A hálónk sárga lett, a szalon fele halványkék a másik felét még nem döntöttem el. Talán az is kék. Fene tudja csak kikeverek valami festéket. Elkövettem azt az ősi hibát, hogy házilag kikevert festékhez akartam után keverni, az árnyalatot majdnem eltalátam, sajnos csak majdnem. Csom természetesen sietett a megmentésemre, és közölte semmi baj a foltokat még jobban kivilagosítjuk és azok lesznek a felhők . :(   .... Bár lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet.

Gyopár

Rég írtam már nektek, főleg ebben a témában.

Az történt ugyanis, hogy befalt a munka-lakásfelújítás-ügyintézés körforgása. De, hogy ragaszkodjak a címben megadott témához szeretnék az ügyintézésről írni.  Valahol ott fejeztem be, hogy a helyi anyakönyv vezetőt sikerült meggyőzni, arról, hogy akármilyen szomorú is, ez sajnos az ő munkája, és el kell végeznie. (Ha ezt nem sikerült volna elérnem Budapesten a Kozulátuson vagy Varsóban az állampolgári ügyekben illetékes valamilyen hivatalnál kéne sorba állnom.)
De a bácsit minden nap meglátogattam, egy héten keresztül minden kifogásara talátam megoldást, másokról meg megyőztem, hogy nincs rá szüksége pl. szüleink születési és házassági anyakönyv kivonatainak 30 napnál nem régebbi változatára) és csodálatos módon, ahogy meggyőztem, már csinálta is. Azaz, hogy pontos legyek leosztotta a munkát egy hivatalnok néninek. (Aki olyan jellegzetes képviselője e fajtának, hogy akár könyvben is be lehetne mutatni a Homo Sapiens Hivatalikus név alatt.
És hála neki lett befogadott (lengyel nyelvű) anyakönyvem. Ezt el kellett vinnem  egy rakás más dokumentum kiséretében Krakkóba. Tapasztalt hivataljáró révén felhívtam őket, és megkérdeztem mit kell vinni, mibe kerül, stb. majd egy nap múltán újra felhívtam őket és feltettem ugyan azokat a kérdéseket.  És csodalatos módon a válaszok megegyeztek, így abban a reményben vágtam neki, hogy mindenem meg van. Tévedtem.
A helyszínem kiderült, hogy kell még egy halom info, amit persze nem tudok fejből, de van lehetőség telefonon kiegészíteni. (Újabb plusz pont a lengyel hivataloknak.)

Telefon után elégedetten hátra dőltem, és azt hittem csak várni kell a lengyelesítésemre. Hisz akinek még nem esett le mindezt a macerát, azért csinálom, hogy a Lengyel állam észrevegye, hogy itt vagyok, és hogy lengyel állampolgár vagyok, no és erről papaírt is adjon.

Szóval hátradőltem, erre felhívtak, hogy a házassági anyakönyvi kivonatomon más keresztnéven szereplek, mint a születésin. Direkt van e ez??? Hát tudtommal csak a Csomor vettem föl, a Márton nem. A hölgy kibetűzte nevemet és egyik helyen Gabriella másikon Gabrilla néven szerepelek.  Egy "e" betű !!!
Elkeseredtem, hogy újra Zakopanei Anyakönyvi Hivatalban töltöm a hetet, de nem. Bementem, megmutattam, szörnyülködtünk közösen, megcsinálta az újat és meg is kaptam. A Krakkói hivatal meg azt mondta felesleges bejönni adjam postára.  :) Még egy plusz pont.

Szóval most várok és várok, egyre türelmetlenebbül. Mert azt igérték Krakkóban, gyorsan elküldik Magyarországra  Budapesti Lengyel Konzulátusraogya kérdest, hogy tényleg lengyel vagyok-e vagy sem. A konzulatuson meg azt, hogy a mappán elő van készítve és gyorsan küldik a választ. Holnap talan felhívom őket...

Gyopár   

Kezdődjön hát a hétvége beszámolója.
Szombaton kirándulni mentem anyóssal meg apóssal, Gabit, meg otthon hagytuk. Azaz nem otthon, hanem a Hotel Bel-Amiban, ahol egy egész napos konferencián tolmácsolt.

Végül is a kirándulás lényege is az volt - túl azon, hogy én már marhára vágytam a hegyekbe - hogy elrángassam otthonról a buzgó szülőket, akik már szombaton belekezdtek volna a felújítási munkákba. De Gabi nélkül, pedig ő az egyetlen személy, aki tudja, hogy melyik polcot hova, melyik falat milyen színűre, és még sorolhatnám, nem szerettem volna, ha bármit is csinálnak. A hegyek melletti propagandámban komoly ellefél volt a kitartóan szemerkélő eső, de végül győztem és útnak indultunk.

Átvágtunk dél felé a városon, és a Dolina Białego völgyben végtunk neki a hegynek. Az első, kissé kellemetlen élmény a Tátrai Nemzeti Parkba való belépéskor ért. Itt ugyanis fizetni kell, hogy beléphess a parkba, igaz nem sokat (4,40 PLN) és azt állítólag az utak karbantartására, szemétszedésre, stb fordítják. Én meg azt hittem, hogy ingyen bemehetek, mert ez jár a zakopanei polgároknak. Mint kiderült, ez igaz, de csak az számít zakopanei polgárnak, akinek állandó lakcíme van, és az olyan gyüttmentek, mint én, akinek egyelőre csak ideiglenes, azok nem. Hát fizettem...
Az már csak a bónusz, hogy átnyújtottam a kapuőrnek a MAGYAR ÚTLEVELEMET, amiben van egy apró lengyel papírlap, ami igazolja, hogy ideiglenesen itt van a lakcímem. Ez elég volt a málészájú csávónak, hogy úgy döntsön, velem lehet lengyelül beszélni. Szóval elég, ha egy darab papírfecnit felmutattok valakinek, amin vannak lengyel szavak, és ebből következik, hogy beszélitek a nyelvet...

A völgy gyönöyrű volt, végig egy patak mellett haladtunk enyhe esőben, aztán elhagytuk a patak völgyét, és felfelé kanyarodtunk egy durván emelkedő szakaszra. Naná, hogy most kezdett rá igazán az eső. Végül kibírva ezt is, elértük a fekete jelzést, ahonnan kellemesebb utunk volt, hisz nem emelkedett annyira, és azt is csak a 15 percre lévő Sarnia Skała (1377m) csúcsra vezető elágazásig.
Innen lefele haladtunk. Ez viszont brutálisan meredek volt, így hálát adtunk neki, hogy nem fordított útvonalon mentünk. No meg az eső is elállt, és egyre jobb idő lett, így meg is álltunk ezt megünnepelni a magunkkal hozott sütik és sör elfogyasztásával.

Nemsokára elérkeztünk a Polana Strazynska réten található menedékházhoz. Itt kellemeset ücsörögtünk a padokon, és az egyre szebb időben a tájban gyönyörködtünk. Sajnos dél felől nem akart tisztulni az idő, így a közvetlenül mögöttünk magasodó Giewontból - ami talán a leghíresebb csúcsa a Lengyel-Tátrának - sajna nem láttunk semmit.

Innen a piros jelzésen a Dokina Strazynska völgyében, újabb kedves hegyi patak mentén haladtunk. Ez már széles, jól kiépített túristaút volt. Hamarosan el is értük a nemzetipark szélét, ahol a kilépés előtt még találkoztunk egy mókussal is.
Hazafelé egy a hegyek lábánál haladó úton mentünk, és láttunk egy Bacówkát is. Szerintem a hétvégén visszamegyek oda, és részletesen bemutatom nektek. Addig lehet tippelni, hogy mi is az a Bacówka, persze lengyelül tudók előnyben. S hogy tétje is legyen: Az első helyes megfejtéssel postoló nyer egy sör/kávé/stb meghívást tőlem, ha eljön ide Zakopanéba.

Hamarosan hazaértünk, és kellemes meleg leves fogyasztásával pihentük ki utunkat.

Beszámolóm végére érve felmerülhet benned, Kedves Olvasó, hogy miért is ez a fura cím. Nos, utunk során többször is találkoztunk, olyan (szerintem) nem épelméjű hölgyekkel, akik papucsban túráztak. Még e legmeredekebb helyeken is.
Szóval nem lesz könnyű dolgom, ha egyszer megszerzem a Tátrai Túravezető fokozatot. Lesznek kihívások - lökött túrista formájában!

   CSom

Bizony, ma június 30-a van, ami azt jelenti, hogy letelik az első hónapunk. Sok minden történt velünk és élvezzük, hogy itt lehetünk.

A hétvége nagyon sűrű volt, meg a tegnap is. Ígérem írunk majd róla, csak most otthon hibás a monitor - de jó nekünk... - és itt meg főleg dolgozni kell, meló meg van elég. Azért megoldjuk valahogy majd, hogy ne maradjatok hírek nélkül.

  CSom

Tegnap este olyan jót röhögtünk, mint már régen nem, és muszáj megosztanom veletek.

Történt pedig, hogy főzni fáradtak voltunk, szóval inkább beugrottunk a hazaúton lévő, amúgy nagyon hangulatos pizzériába, vacsizni. Az étlapnál tartottunk, amikor egy édes kis bakit leltem a menüben.

Az egyik rész a "Dania dla dzieci" volt, ami magyarra "Ételek/Fogások gyerekeknek"-ként fordítható. Itt szokott jönni a dinoszaurusz alakú rántotthusi, meg ilyenek. Nos, a menü le is volt fordítva angolra és németre.

De a "DANIA" szó nem csak fogást jelent lengyelül. Hogy mi mást, szerintem nem is olyan nehéz a szóból a magyaroknak sem kitalálni.

Így angolul már a következő szöveg állt a lengyel mellett: "DENMARK FOR CHILDREN" - azaz "Dániát a gyerekeknek!" Ez amolyan gyermeknapi nagy követelésnek is felfogható, de étlapon nagyon vicces volt.

Remélem így leírva is volt némi hatása!

  CSom