Zakopanei kalandozások

Hogy ne maradjatok kulináris élvezetek nélkül Kedves Olvasóink, elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy újabb fejezetet nyissunk a helyi étkeztetési egységek leírásáról szóló rovatunknak. Figyelmünket rövid időre a helyi jellegű gyorsétkeztetés felé fordítjuk. No, nem a mekire gondolok, bár jegyezzük meg, hogy aki ennyire nem bírná helyben a jól ismert ételek nélkül, annak két McDonalds, és egy-egy Pizza Hut és KFC áll rendelkezésére.

Amiről most szó lesz, az a Górál Burger nevű étkezde. Mint neve is mutatja hamburgert és más egyéb nemzetközi ételeket forgalmaznak helyi hegyi stílusban, de ne kapkodjuk el a dolgot.

Két éttermük van a Krupówkin, azaz a sétálóutcán, hasonló stílusban, és egyforma kajákkal. A kialakítás vegyes, az, ami a sétálóutca aljához közelebb van jobban próbál tátrai hangulatot árasztani, míg a felső berendezése inkább polgári. Viszont mindkét étteremben rengeteg nagyon guszta alapanyag van kirakva, ami meghozza az étvágyat. Mi nemrég a felsőben fogyasztottunk, arról álljon itt a beszámoló.

Mivel alapvetően gyorskajálda, és nem étterem, ezért a pultnál rendelsz, majd ücsörögsz, és szólnak, ha kész a kaja. A hely felkapott, ezért bent ültünk le, és ahogy el-elmentek vendégek jutottunk egyre kijjebb, és végül sikerült a teraszon, a sétálóutcán ülve fogyasztanunk. Innivalónk sör – Tyskie, csapolva, elfogadható éttermi áron – és üdítő volt.

Mindketten a Górál Burger tányéros változatát rendeltük. Ez állt egy nagy adag steak burgonyára emlékeztető finom sültkrumpliból, kétféle salátából (természetesen surówki), kétféle szószból (ketchup és fokhagymás tejföl), és a lényegből, a hamburgerhúsból, amire sajtot olvasztanak. Nos ez a husi érdemel pár plussz sort, hisz alapvetően, amikor kiveszik a hűtőből is akkora, mint egy kisebb frizbi, és ami érdekes, hogy sütés után is akkora marad. (Én cirka 13 éve dolgoztam nyáron igazi amerikai gyorsétteremben – Burger King – de ott a felére csökkent a hús mérete sütés utánra. No meg a saját otthoni hamburgereim is össze szoktak menni valamennyit.) Hát ezek szép nagyok, és finom hús ízük van.

Szóval a kaja bőséges. A mellettünk lévő pár Górál Burgert és Górál Kebabot fogyasztott, azokat is érdemes leírni röviden. Végül is semmi különös, csak a méret! A Burgerban ugyanaz a hús + sajt van, és hozzá méretarányos zsömle, meg nagy mennyiségű töltelék. A Kebab is alapvetően méretében különbözik a magyar gyrosoktól – azaz ez is bazi nagy, talán a pita leginkább egy kispárna huzatára emlékeztet méretében. Csak surówkiból annyit rak bele a kiszolgáló csajszi, hogy egy otthoni pita szétfeszülne tőle…

Nincs miért szaporítani a szót, jó volt és bőséges volt. Szerintem lesz, hogy visszatérünk ide harapni valamit, főleg, hogy árban is barátságos a hely.

Egy dolgot azonban nem ajánlunk, az pedig a sült kolbász. Csom egyszer régebben benevezett egy ilyenre, és borzalmas szószokkal és salátákkal adták, ráadásul a kolbász sem volt nagy szám. A szószok, meg salik biztos finomak más embernek, de ha már sült-grillezett kolbászt akar valaki enni Zakopane városában, akkor térjen be egy igazi helyi jellegű étterembe, ahol a finom ízek mellett a kolbászválaszték is megfelelően bőséges szokott lenni.

Visszakanyarodva a Górál Burgerhez jó szívvel ajánljuk, akár sétálóutcai harapnivaló beszerzéséhez, akár leülős, fogyasztós étkezéshez is!

Honlapjuk: http://zakopane-restauracje.pl/goralburger/

Gabi és CSom

Péntek reggel nem rögtön dolgozni mentünk, mert jelenésünk volt az Anyakönyvi Hivatalban, hogy el ne szokjunk már tőlük… Onnan az irodába menet találtunk egy helyi időjárás előrejelzést tartalmazó kis elektronikus táblát, amely közölte velünk, hogy a péntek borongós lesz, a szombat esős, a vasárnap meg napsütötte szép.

Ehhez jött, hogy az irodában Marta – másfél munkatárs, nemsokára megy szülőszabadságra – szólt, hogy a helyi katasztrófavédelmi hivatal már elkezdte figyelmeztetni a helyi lakosokat, hogy a péntek esti eső valójában vihar lesz egészséges 120 km / órás széllel, és özönvízszerű esővel. Ezért tanácsos lesz mindent jól bezárni, és befűteni, no meg az elektromos dolgokat áramtalanítani. (Már amit lehet, bár túlbuzgó hűtőnknek sem árt, ha kihagy egy éjszakát…)

Így aztán a helyi digitális Visy Karcsi bácsi, és a Katasztrófa Védelmi Hivatal jóslatait figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy szombaton lakásfelújítás, vasárnap kirándulás. Azt elfelejtettük, hogy akár tévedhetnek is. Nos az eső pénteken este megjött, és azóta is folyamatosan folyik a víz az égből, de (szél)viharnak nyomát sem láttuk. Pedig már vasárnap van, így persze a kirándulásnak is lőttek. (Jó, nem vagyunk cukorból, de azért…)

Tegnap azért sikerült némileg tartanunk magunkat a tervekhez, és lakásfelújítottunk is. Így a szalon már kékül Gabi jóvoltából. Napunk fő programja az volt, hogy nekiindultunk gázpalackot vásárolni, mert az előző kifogyott, és ez jelentősen hátráltat a főzésben. Végül cefet hosszan sétáltunk össze-vissza a helyiek tanácsai alapján, hogy vegyünk, de nem sikerült. Viszont felfedeztünk egy jó zöldségest, két turkálót és el is áztunk alaposan. Főzni meg végül a tábori gázfőzőnkön főztünk…

Az elázott cuccok, az eső és a friss mosás miatt pedig begyújtottam a kályhába tegnap este, és ittlétünk alatt először sikerült másnap reggelig megtartanom a tüzet. Ez mondjuk nem egy tűzmesteri bravúr egy jól működő széntüzelésű kályhánál, mindössze azt takarja, hogy elégszer és megfelelő időközönként ébredtem fel az éjjel.

CSom

No akkor egy kis aktuál Lengyelország. Nagy itt a felháborodás, mert be akarják zárni a Krakkóban található Magyar Főkonzuli irodát. Ez persze, mint magyarokhoz, és főleg Johihoz el is jut hozzánk.

Az ok egyszerű: takarékosság kell a válság idején.

Mondjuk ez csak egy hülye, irodában ülő könyvelő ötlete lehet. (Bocsi, nem a könyvelőket bántom, csak azt, aki ezt kitalálta.)

Lengyelországban Varsóban és Krakkóban van magyar konzul, azaz segítségnyújtás az itt bajba került magyaroknak. (Van tiszteletbeli konzul is, de hogy ő mennyit csinálhat, azt nem tudom, de majd Subi beposztolja ide…)

Tudni kell, hogy a magyar turistaforgalom nagy része a Tátrára, Krakkóra, szóval régióra esik. Így érthető, hogy helyben van konzuli segítésnyújtásra lehetőség. Eddig. Ez után majd a varsói kollega lesz az illetékes. Ami szerintem nem fair az ottani konzullal sem egy ekkora országban, de marhára nem fair az itt bajba kerülő magyarokkal szemben sem.

Példának okáért, hogy ne fessük durván az ördögöt a falra, nekem ellopják az útlevelemet. Kell egy új. Ezt a konzuli iroda intézi. Ami a Krakkói Konzulátus bezárása után messzebb lesz, mint hazamenni Budapestre. (Amit egyébként útlevél nélkül elvben nem tudok, persze a gyakorlat más…)

A szép az egészben az, hogy a helyi lengyelek morognak, hogy milyen döntés ez, így kitolni a jövőben itt bajba kerülő magyarokkal. Persze írtunk hivatalos levelet, amiben tiltakozunk Johival együtt, mint itt élő magyarok, meg láttam a buszon magyar újságban féloldalas tiltakozó cikket – igaz jobboldali újság volt – de nem hiszem, hogy lesz komoly foganatja.

Félek a Konzulátust, és persze más hasonló helyzetben lévő konzulátusokat be fogják zárni a takarékosság jegyében. (Pl.: Áron mesélte, hogy a Düsseldorfi Magyar Konzulátusra is hasonló intézkedés vár, akkor pedig majd Berlinből jár át az ottani konzul segíteni a rászoruló magyaroknak.

Kissé nem épeszű ötletnek tartom ezt, hogy olyanon spórol az állam, amin nem kéne. De gondolom kultúrált, és nem éppen kultúrált formában is eljut ez a Külügyminisztérium dolgozóihoz.

Ennek ellenére azt hiszem, hogy be fogják zárni ezt a Konzulátust, és majd talán megnyitják, hogy ha látják, hogy ez így szívás. Addig meg reménykedünk, hogy nem lesz semmi konzuli programunk… Meg majd gondolkodhatunk azon is, hogy jövő tavasszal Varsóba, vagy Budapestre menjünk szavazni… Talán utóbbi közelebb van, meg az ismerős is több…

CSom

No, voltam Magyarországon. Az utazás – legalább is odafelé – nem túl viccesen indult, mert kimentem várni az Orangeways menetrendszerinti buszára fél négyre a megadott helyre. Igazából négyig nem történt semmi, ami nem is gáz, hisz a busz Krakkó és Budapest között közlekedik, és csak benéz Zakopaneba, ha van fel, meg leszálló utas. Szóval kényelmesen elhelyezkedtem az útkereszteződés egyik járdaszigetén, és figyeltem az utakat, meg a helyi busz- és vasútállomás parkolóit.

Aztán 4 után, ahogy telt-múlt az idő lett egyre kisebb a gyomrom, hogy miért nem jön már a busz. Lehet, hogy egy utasért nem jönnek be Zakopanéba? Vagy lehet, hogy rossza napra vettem jegyet? Meg még hasonlók. Végül 35 perc késéssel felbukkantak, és felvettek. Szóval bejönnek egy ember miatt is, csak épp sok az útfelújítás, meg lakhelyünk úgy néz ki amúgy is a dugóiról lesz híres még egy darabig, mert a kis utcák nem bírják el a rengeteg autós turistát…

Az út amúgy kellemes volt, az éjszakát Márialigeti Annáéknál töltöttem, és kitárgyaltuk Áronnal – többek között a Krakkói Főkonzulátus ügyét. Vasárnap hajnalban irány Kaposvár. A vonat persze csak Dombóvárig járt, utána marha kényelmetlen pótlóbusz, de alapvetően ez reményre ad okot, hisz én arra következtettem ebből, hogy végre felújítják a vágányokat. Ezek állapotáról mindent elmond az, hogy a közelmúltban Dombóvár – Kaposvár vonalon egy verseny keretében több kerékpáros is lenyomta a sebes vonatot, szóval van hova fejlődni…

Kaposváron ki az egyetemre, szállás elfoglalása, és végre aludtam kicsit… Este pedig átnéztem egyszer a tételeket, amelyekről másnap derült ki, hogy nem is kell az összes.

A hétfői államvizsga jól indult, mert a 9 órás kezdéshez igazodva, odamentünk 8:43-ra, ami későnek bizonyult, mert a jegyző letolásával kezdtük a napot, hogy hol voltunk a bemutatásnál, meg az államvizsga megnyitásánál. Végül hetediknek vizsgáztam, természetesen (elsöprő) sikerrel, szóval amiért jöttem, az megvan, mérnöktanár lettem.

Délután kis buli, majd irány Dunaharaszti, a hely ahol a szerdai buszindulást terveztem kivárni. Némi kis budapesti ügyintézés – F1 jegyek a kolleganőnek, elhanyagolhatatlan magyar étkek (Karaván sajt, szotyi) megvétele – mellett élveztem a semmittevést, meg a vidéki életet.

Szerda hajnalban aztán korai keléssel – hisz el kellett érni a 6 órakor induló buszt – búcsúztam szüleimtől, és röpke 6 órás buszozás (Megnéztem az 50 első randi, a Míg a jacpot el nem választ, meg még valami hasonló karakterű filmet…) után érkeztem meg a városba. Gyorsan hazaslattyogtam, majd irány az iroda, Gabi megölelgetése, majd megint haza, aludni egy jót.

Hát, még mindig szép itt, főleg, hogy mostanság már a nap is hét ágra süt egész álló nap, a hőmérséklet kellemes, az táj pedig még mindig gyönyörű. De azért örülök a magyar útnak is, no meg annak, hogy immáron két diplomám van…

CSom

Üdv!

Ma - 2009. június 12-én - esett itt Zakopanéban. Végül is ki lehetett birni, egy kis esőtől nem döglik meg az ember. A vicces az, hogy a hegyekben - és ez szépen látszik a városból - havazott. Igy, ha csak vékonyan is, de friss hótakaró észlelhető a környékbeli csúcsokon.

Amúgy holnap én hazamegyek Magyarországra, hogy államvizsgázhassak egyet Kaposváron, majd szerdán jövök is vissza. Aki szeretne velem találkozni, vagy ilyesmi az irjon mailt. Telefonon nincs...

    CSom

Elnézést, hogy csak így utólag írom meg, azonban rengeteg dolgot csináltunk akkor, és azóta is, mondhatni nem sokat lazsálunk, de végül csak sor került erre az irományra is.

Szóval az első zakopanei hétvégénkre azt a célt tűztük ki, hogy pihenünk, és kirándulunk. Így egyik nap sem keltünk 9-nél előbb, de azt hiszem még tovább is maradtunk szombaton. Azonban, hogy a kellemest a hasznossal kössük össze, elkezdtük lejárni a leendő idegenvezetői útvonalat.

Tehát szombaton nekivágtunk, és kezdésnek a Gubałówka domb – vagy hegy – irányába indultunk. Ez a hegy vagy domb, azért érdekes kérdés. A Gubałówka alapvetően majdnem 1200 méter magas, így azért nyugodtan tekinthető földrajzilag hegynek, még is a mellett magasodó Tátra csúcsokkal összehasonlítva, valóban csak domb. A zavaró az, hogy a helyiek száján él dombként és hegyként is, de hogy melyik az igazi, az valószínűleg hangulatfüggő a góráloknál. Szóval vagy eltalálod, és akkor nincs hatás, vagy nem, és akkor letolnak érte, hogy rosszul tudod.

No, a rövid folkföldrajzi filozofálás után vissza a valóságba. A Gubałówkára egy kisvasút visz fel. Pont olyan két kocsis, középen kitérős, drótkötél összeköttetésű, mint Ótátrafüreden a Tarajkára. Van ennek szakszerű neve a magyarban? (Lehet postolni…) A pénztárnál a sor gyorsan haladt, az eladó néni elég mogorva volt, de azért lett jegyünk. Felsiklottunk a „villamossal” a hegyre/dombra, és elkezdtük élvezni a panorámát. A Gubałówkáról mesés kilátás nyílik az előtte fekvő völgyben lévő Zakopane városára, illetve a város mögött a Tátra hegyeire. Érdemes ide egyszer feljönni, ha már erre jártok.

Aki pedig ezt megunja, az belevetheti magát a bazárba. Mi is végigjártuk, főleg azért, mert a szomszédos Butorowy csúcsra ezen keresztül vezet az út. A bazárról röviden: Itt minden kapható. Van két aktuális kedvencem, de nem írom le őket, mert külön topic lesz a zakopanei vásárfia elemzésére, és nem akarom lelőni a poénokat.

Szóval séta a Butorowy csúcsra, bazárosok és kilátás szemlélése volt osztályrészünk. A Butorowy-ról libegővel jöttünk le, az is kellemes, és a kilátás továbbra is extra szuper! Lent visszasétáltunk a városközpontba, és megebédeltünk. Erről szóló bejegyzésünket már olvashattátok az Étterem Vizsla első részében.

Vasárnap újra nekivágtunk, de ez úttal a másik irányból, mert szombaton pár dolog kimaradt. Például a legrégebbi utca, meg az Ótemető, meg jó néhány szép és híres házikó. Így libegővel – egy másikkal – mentünk fel a hegyre, átsétáltunk a Gubałówkára, ahol a kilátásban gyönyörködve fogyasztottunk egy kicsi a helyi bazár kínálatából. (Gabi promóciós adag vattacukrot kapott, én meg egy korsó sört…) Ami érdekes volt, hogy egyszer csak nagy szirénázás közepette megjelent egy rakat felzászlózott tűzoltókocsi. Láthatóan ünnepeltek, mint később kiderült a helyi önkéntes tűzoltóság alapításának volt valami kerek évfordulója. Rengeteg különböző korú és kinézetű tűzoltókocsi jött szirénázva tele díszegyenruhás tűzoltókkal. Vagy 20 percen keresztül csak jöttek és jöttek… Vicces, és szórakoztató volt, bár egy érdekes gondolat azért megfogalmazódott bennem.

Ha itt ennyi tűzoltó van az egész országból – meg Németországból, Szlovákiából és Csehországból – akkor ki van otthon? Ha példának okáért kigyullad egy ház Varsóban, akkor a diszpécser közli, hogy „4-5 óra és ott vagyunk, ha nincs dugó Krakkónál az autópályán.” Vagy mi?

Mikor elvonultak mi is lefele indultunk a Gubałówkáról, de ezúttal gyalog. Kezdésnek egy rétig jutottunk, ahol gyorsan lefeküdtünk a magas, dús fűbe, és élveztük, hogy süt a nap, hogy jó a levegő, és hogy ha felnézünk, akkor a fenyőerdő felett a Tátra néz vissza ránk. Hát szép volt, no! Végül kényelmesen lebaktattunk a Gubałówka aljába, megnéztük a bazárt, ahol szintén sok mindent kapni, és sétáltunk egyet a Krupówkin, azaz a sétálóutcán. Túra utáni éhségünket a Górál Burger nevű helyen csillapítottuk, de erről, majd a már ismert cikksorozat egy későbbi részében.

Hát így zajlott le első zakopanei hétvégénk. Nekünk tetszett!

CSom

Az étterem ajánlók és kritikák mellé párhuzamosan megálmodtam a cukrászatok és sütik rovatát. A sorozat létjogosultsága mellett több dolog is szól. Az első és talán a legfontosabb, a lengyelek a miénknél jóval fejlettebb édesség kulturája. (Bár a marcipánt nem nagyon ismerik.) Ennek köszönhetően döbbentes már már zavarba ejtő válatszték, ami egy egy cukrászdában letámadja az embert. No és itt nem szokás órákig állni és válogatni, (esetleg fel, vagy ki próbálni több mindent) mint egy jó cipő boltban. Itt az ember sorra kerül és mondani kell, mert mögötte is állnak, és a pultos kisasszonyok nagyon helytelenitően néznek amúgy is. (Mint általaban a boltokban az eladók.) Egy szóval a rovat, azért jött létre, hogy önbizalommal telve lépjetek be egy-egy ilyen szentélybe és csipőből tudjatok választani. A másik ok amiért ez a rovat létre jött, az, hogy okot és indokot teremt a cukiba járásra. És kérem ez sem elhanyagolható.

Szóval az első cukrászda a SAMANTA névre hallgat és, bár mi a Krupówki elejen voltunk, benne azóta felfedeztem, hogy ez egy több boltot is üzemeltető cég. A cégér szerint nagyon öreg és patinás, belül ugyan az a habos- babos, jellegzetes cukrászda stilus fogad, mint bárhol Europában. A választék igen nagy. Mi a klasszikus krémessel (lengyelül -KREMÓWKA) keztünk, és egy névtelen finomsággal. A hatékonyság érdekében Marcit is bevontam a kisérletezésbe, és ilyenkor Ő is kap sütit, aminek a felét én eszem meg. (Persze cserébe megkapja az én felemet.) A kremówka jóval krémesebb, mint a magyar (több vajjal készül a krémje), a külseje viszont nagyon hasonló a miénkhez. Azoknak ajánlom, akik nem akarnak kockáztatni. Bár a porcukor réteg a tetején olyan vastag, hogy Csom majdnem belefulladt. A másik névtelen finomság vékony piskóta rétegből, mennyei krémből, dió darabkákból és iszonyú édes karamella öntetből állt. (Azért névtelen, mert a táblácskája valahova elkeveredett igy rámutatással kértem, ezt a módszert akkor is érdemes használni, ha a pultos kisasszony nem bizonyul egy nyelvész zseninek, és pont nem tud az áltáatok beszélt nyelvek egyikén sem.) A süti nem volt rossz, de túl édes volt.

Mielőtt belevetnénk magunkat a további sütik részletes elemzésébe, el kell mondanom, hogyan is árulják itt a sütiket. Ugyanis nem mindet adják, darabra mint nálunk. Vannak a „tepsis sütik” amik nagy tepsikben egyben azaz egészben fekszenek és várják a vevőket. A vevő jön és ha tapasztalt mond egy számot, és annyi dekagramm pl. almáspitét kap. Ha nem tapasztal akkor mutatja, pl. ekkorát kézzel vagy azt a sarkot, ne inkább a másikat. Ezzel nagyon kell vigyázni, mert akinek kivános a szeme, az aztán akkora adagot kap, hogy a férje lesz kénytelen megenni.

Gyopár

         Egy reményeink szerint állandó rovatunkat indítjuk most el, a zakopanei éttermek szubjektív (magyar szemmel és magyar pocakkal) tesztelésének beszámolóját, hogy tudjátok, hova érdemes menni, ha jöttök.

Elsőre egy tipikus helyi étterembe tévedtünk be – na jó nem tévedtünk, mert Gabi már rég óta szerette volna kipróbálni. A hely a sétálóutca elején található (Krupówki 1), és a Gazdowo Kuźnia névre hallgat. Kellemes, tátrai faházas megjelenése van (ezen az autentikus folklór feelingen kicsit rontanak a parabola antennák a homlokzaton), amely belül is folytatódik. Mi egy kocsikeréknek, vagy inkább tengelynek álcázott asztalnál foglaltunk helyet, de volt szánból kialakított ülőhely is. A lényeg, hogy bent minden fából van, és ez kellemes hangulatot ad a helynek. Az étteremben természetesen helyi népzene szól (vonyít?) folyamatosan. Még elviselhető… A pincérlányok is csínos, helyi népviselet jellegű ruhában szolgálnak fel, ami nagyot lendít a hely keretmesés jellegén.

Az étlap is a helyi specialitásokra megy rá. Olyannyira górálul (ejtsd: gurálul – a gurál a helyi hegyi őslakos nép) van, hogy még Gabi sem mindig értette. Nos, a helyiek komálják a sülteket, különösen a grilleket, és ételeik általában nem szenvednek hiányt a zsírban. (Ami nem jelenti azt, hogy rosszak, csak azt, hogy erre érdemes készülni…) Így Gabi salátát rendelt köretnek, én pedig rögtön egy liter sörrel nyitottam, ami a zsíroldó hatása mellett gazdaságilag is megérte, hisz ez volt a legolcsóbb kiszerelés. Gabi megjegyzése: Az általunk megszokott saláták, és a lengyel saláták – lengyelül surówki – közt hatalmas a különbség. Mindkettőt lehet rendelni, de aki surówki rendel, az készüljön fel, hogy 3-4 különböző reszelt zöldségfélét fog kapni (fehér és lila káposzta, zeller, répa, cékla – ezek a kedvelt belevalók). Szóval csupa egzotikum.

Ami a főételeket illeti Gabi a „Kolbászok a grillről” fogást választotta, míg én a „Gazda finomságait” rendeltem. Asszony esetében ez egy szép adag klasszikus lengyel kolbászt (nincs benne paprika!) jelentett kellemesen átsütve, és sült hagymával borítva, míg az én étkem csirke és sertés húst takart gombával összesütve. Köretnek fóliában sült krumplit ettem fokhagymás túróval leöntve. (Ez piszok jó volt!) A fogások finomak voltak, és elegendőek is. Amit érdemes itt, a vizsla első részébe leírni, hogy a lengyelek előszeretettel adnak az ételekhez szószokat. Nos Gabi ketchupot és mustárt kapott, míg én kechupot,és egy nagyon jó tejfölös-fokhagymás szószt. Nyugodtan kijelenthetem, hogy jóllaktunk, és finomat ettünk. Amit még láttunk, és szintén guszta volt a környező asztalokról: grillezett sajttál helyi sajtokból és zöldségekből, és van hatalmas, főtt csülök is.

A kiszolgálás rendben van. Bár kissé lassú, de szerintünk ez a pincérlányok kis mennyiségének tudható be. Árban is elfogadható a hely – mindennel együtt 71 helyi pénzt fizettünk, ami így a sétálóutcában szerintem teljesen elfogadható.

Végezetül a hely paraméterei:

Restauracja Gazdowo Kuźnia: Zakopane, Krupówki 1 – www.gazdowokuznia.pl

Gabi és CSom

Ma péntek van az első itt töltött hetünk vége. És ma is voltam a helyi só hivatalban. Az anyakönyvvezetőnél, aki úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint a mesékben a bürokrata. Van egy hatalmas iróasztala, kövér és kopasz, ráadasul minden második mondatot elfelejti, mindegy neki, hogy te mondtad e vagy ő. Pl. kezében a születési anyakönzvi kivonatommal, melyről előzőleg hangosan felolvasta, hogy az Édesanyám nevét, ránézett a főnöknőmre, aki alig múlt 35 (én 26 vagyok) és Zakopanei őslakos, nem is beszélve arról, hogy ismeri gyerekkora óta, megkérdezte, hogy ő e az Anyukám.

Emellett ott kerüli a munkát, ahol lehet, és mindig talál egy indokot miért is nem lehet ezt vagy azt megoldani. Tegnap is nála jártam, nulla erdménnyel. Ma ellenben felvértezve a magyarországi Lengyel Nagykövetségtől szerzett informaciókkal (hála legyen érte Édesapamnak) és a Varsói Anyakönyvi Hivatal véleményével (nem is beszélve az idevágó rendeletek pontos idézeteiről). Végül közös erővel sikerült megyőznünk, hogy ez az ő munkája. Kaptam egy kilo kitöltendő papirt, amit természetesen alá kell pecsételtetni a Népesség Nyilvantaróval.

Szal a dolog kezd reményteljes lenni ha így repesztunk három hónap múlva már a lengyel állam is tudni fog rólam. Mert ugye ha befogadjak az anyakönyveimet akkor majd el kell menni Krakkóba és a munkaügyibe, meg a népesség nyilvántartóba újra, és csak hozzám vág valaki egy PESEL-t végre.

Gabi

       Ma újfent voltam a Városházán, csak most a Népesség Nyilvántartóból, helyből átküldtek az anyakönyvi hivatalba. Ott kiderült, hogy bár telefonon azt a tájékoztatást szerezte Johi , hogy ha van ideiglenes lakcímem és visszem az anyakönyvi kivonataimat, akkor beregisztrálják azokat, és itt helyben elindul a lengyel állampolgárságom kivizsgálása, ellenőrzése, amit majdan hivatalos papírral alá is támasztanak. A helyszínen az derült ki, hogy nem elég az anyakönyvi kivonat hanem hiteles másolat kell az anyakönyvekről. (?) No ilyet se láttam még. És nem itt a helyszínen, hanem Varsóban, amúgy minden OK...

Nap közben meg dolgoztunk, én gyorstalpalón, élesben és lengyelül végzem az idegenforgalmit. És bár vizsgáim nincsenek, de a fizetésemen azért remélhetőleg meglátszik, hogy átmentem-e vagy sem. No meg a vendégek számán és elégedettségén.

Csom meg kukoricát, búzát és tritikálét vadászott a neten több ezer tonnás mennyiségben, és még volt, aki azt mondta, hogy nem a szakmájában fog dolgozni. Úgy néz ki van érzéke a dologhoz

Este haza jöttünk és a tegnapi fürdőszoba sikereken felbuzdulva nekiálltunk a konyhának. Csak egy-két gond van vele: leázott róla az amúgy sem túl szép tapéta, ami még darabjaiban ragad az imitt kék, amott beton vagy máshol mocskos színű falhoz, és egy darab normális konyhaszekrényünk sincs, sőt még a mosogató is olyan magasságban van, hogy egy nagyobb mosogatáshoz le kell ülni. Csak fafűtéses tűzhelyünk van, és még nem izzítottuk be, ezt a hétvégére hagytuk. A kicsi hütőszekrényt, ami eredetileg a konyhában volt a nappaliba került egy tetszőlegesen választott eddig szabadon maradt felületre. És az Emberem, hogy megindokolja mit is keres egy hütő a nappali közepén kinevezte mini bárnak.

Tudom, hogy igértem, fotókat is a lakásról (főleg Maminak) de nem tudom, melyik dobozban van a fotókábel, ha meglelem, azonnal küldöm a képeket.

Három teljesen kicsomagolt dobozon vagyok túl, de már mindet megkezdtem. Mert kerestem ezt-azt. Pl. a LORA DVD-t. Tényleg, ha valakinek kölcsön adtam, jelezzem, mert sehol sem találom.

Gabi

Ma beszálltam kicsit a rendezvény bizniszbe, és a főnök férjének étterménél (Restaurant Karpacka - majd egyszer bővebben róla) segédkeztem egy múlt heti rendezvény romjainak eltüntetésében.

De amiről mesélni akartam, hogy miközben Roberttal (szakács) pakolásztunk, találkoztam egy helyi szépségel. Elég bátor volt, és szinte odajött hozzánk, no meg illegette-billegette is magát. Igazából meglepett, hogy nem zavarja, hogy ott vagyunk a közelében. De egyben illedelmesnek is találtam, hogy nem olyan rámenős, mint angol társai Londonban. Azok úgy az ember lába elé vetik magukat a parkok zöld gyepén, és oly egyértelmüen követelődznek. Ő viszont olyan kis szerény volt, és titokzatos. Szépen mutatott a fenyőfák között. Nem tagadom, szivesen megsimogattam volna.

No ennyit a mókussal való találkozásomról.

  CSom

Csom csak annyit említett, hogy pakolásztam. Ma kérem (06.03.) fürdőszobát festettem, majd megálmodtam, hova milyen szekrény és hova kerül az említett helységbe, és vázoltam terveimet az Emberemnek. Ennek eredményeképen megtanultunk csavarokat behajtani a legextrémebb helyekre is. Ugyan is tegnap kiderült egy furcsaság, ami engem teljesen készületlenül ért. Az itteni házakban nem szabad fúrni, ezek kérem fából vannak és agyagos szalmával vannak körbe tapasztava erre kerül a vakolat. Itt egyszerűen behajtod a csavart a falba és ráakasztod a gardróbszekrényt. Csudi mi?

Szóval most van egy kis részen fehér, máshol igen csúnya rózsaszín csempével borított fürdőnk, amiben már flottul állnak a szekrények. És egy teljesen kipakolt dobozon vagyok túl.

Gabi

Kedden sem lett sokkal szebb az idő, de nem is nagyon jutott rá lehetőségünk, hogy vele foglalkozzunk. 10-re mentünk – ó kellemes szunyálás – a munkahelyünkre. A nap innen ügyintézésbe torkollott, hogy kit hogy a legjobb alkalmazni. Szóval irány a Polgármesteri Hivatal, és a helyi ismerős ügyintéző – itt mindenki egy suliba járt Johannával – kikérdezése. Tanulság: Ma itt semmit nem tudunk elintézni, holnap jöjjünk vissza az albérlet tulajával, mert ő bejelenthet minket, és így megindulhatunk a titokzatos, és az elengedhetetlen PESEL (Amolyan személyi szám, ha jól értettem.) megszerzése felé.

Itt csöndben szeretném megjegyezni, hogy Csom nagyvonalúan eltekintett a reggeli telefonálgatás leírásától. Beszéltünk Johanna könyvelőjével, a Krakkói Magyar Konzullal, hívtuk Subit (Varsói Konzul), de csak a helyetteséig jutottunk el, és az összes helyi hivatalt, ahol igen Johannának tényleg mindenki az osztálytársa volt. Kicsi falu ez a Zakpane. És természetesen mindenki mást mondott, hogy is telepedhetünk itt le, milyen papír kell, hol intézzük. Kiderült pl., hogy mivel nincs érvényes lengyel útlevelem ezért nem tudom bizonyítani az állampolgárságomat, és így PESEL-t sem kaphatok, de az útlevelemet sem tudom meg újítani, amíg nem lesz PESEL-em. 22-es csapdája.

Az ügy azért is izgalmas, mert közben kiderült, hogy az a jó, ha Gabi lengyel állampolgár, és úgy alkalmazzák, mert úgy olcsóbb, nem kell a munkaadónak kérvényeznie, hogy külföldit alkalmazzon. Amúgy ez a külföldi alkalmazása érdekes dolog. Úgy kezdődik a tájékoztató, hogy ez az EU, és itt szabad a munkaerőáramlás, de… Utána jön a 2 oldal, hogy mit kell hozzá beadni a munkáltatónak, és mit a munkavállalónak. Nyelvvizsga bizonyítványt példának okáért. No meg olyan ezer helyi pénz, ami cirka 60-70 ezer magyar forint.

Akik ismernek, azok már fel is dobták magukban a kérdést, hogy na jó Gabit alkalmazzák, mint lengyel állampolgárt, de mi lesz a nagyon magyar állampolgárságú Csommal? Nos ez is kiderült. Én egy lengyel nő férjeként leszek alkalmazva, és így rögtön nem vonatkoznak rám a feljebb felsorolt kritériumok, hanem tényleg szabadon vállalok munkát Lengyelországban. Éljen a szláv barátság, csak rokonnak kell lennem. Az meg kipipálva…

Szerdán viszont elmentünk a házibácsival újra a Hivatalba, és be vagyunk jelentve. Ami érdekes, hogy itt az EU, meg a XXI. század, de minden papír alapon ment. Így tehát bekerültünk egy nagy könyvbe, mint itt tartózkodó külföldiek.

És hogy hogyan tovább? Gabi a Vajdaság központjában megújíthatja egy menetben – nehéz elhinni – az állampolgárságát. Szóval megyünk Krakkóba is ügyintézni, de hogy melyik nap, azt még nem tudom…

Éljen a bürokrácia! Ez olyan hazai, hogy már is kicsit jobban itthon érzem magam!

CSom és Gabi

         Kezdés reggel hatkor Budapesten. Azaz előtte fel kellett kelni, és fel kellett ébredni, és nekilátni a dolgoknak. És naná, hogy esett, mint egész hétvégén. Szép ez a Pünkösd! 

         Hatkor szépen rendben beesik az összes segítő cserkésztestvér (A történelem örökének: Zsófi, Ildi, Lehel, Martos Marci, Bandi, Cepi, Juhász Balázs.) csak Gyula nem akaródzik megjönni a kocsival… Végül olyan 6:30-ra ő is beesett, és indulhatott a bepakolás. Szerintem jó idővel mindent elrendeztünk. Az elején még mindent szép kompakt rendben, aztán már a végén jöttek az idomtalan dolgok, de minden befért. 7:45 körül búcsú, majd indulás Visegrádra, ahol a teli kocsiba még két szekrény, a hűtő és két bringa került be. Ezzel már kicsit szenvedtünk, de megoldottuk.

9:30-kor pedig – újabb búcsúzás után – útnak indultunk, ami eseménytelenül telt: nem találkoztunk egyetlen őrülttel sem az utakon, és Gyula is szépen vezetett. Csak az eső… Zuhogott, csöpörgött, szakadt. Szóval hangulatos volt. Egymás után hagytuk el a hegyláncokat, de egyiknek sem lett a túloldalán napos az idő…

Dolny Kubín magasságában lenyomtuk a „telefonáljunk Johannának Zakopanéba telefon nélkül” játékot. Végül Árva Vára mellett egy pincérfiú szlovák mobiljával sikerült a hívást megoldani. Itt Gyula kijelentette, hogy pihenne, de azt nem írom le, hogy ki vezetett tovább, mert édesanyám sikító frászt kapna…

Pedig a java ez után jött – hiszen a határ után kiderült, hogy valami híd nem üzemel, ezért 50 km-t kéne kerülni. Igaz a helyiek azt mondták, hogy a tábla elavult, és már lehet a híd felé menni. Hát annyira nem avult el, mert a híd helyén egy munkagép dolgozott, meg mellette egy sáros, földes töltésen beton talpfákból volt kialakítva az út, olyan furgonszélességben két szép kanyarral megspékelve. Végül nem kerültünk, szép lassan átjött rajta a kocsi. Aztán meg megnyugtattuk Gabit.

Innen az út gyönyörű volt – nem az időjárás – hisz egy gyönyörű tátrai völgyben értük el a 15 km-re lévő Zakopanét. Megkerestük a lakást, és kipakoltunk az esőben. Eközben kiderült, hogy a cserépkályha nem üzemel. Ujjé! Elmentünk hármasban ebédelni, és hagytuk, hogy az alatt a házibácsi megcsinálja.

Megmutattuk Gyulának a Krupówkit, azaz a sétálóutcát – szerintem csak ezzel elértük, hogy Garzó Sporttárs ide még visszatérjen. Megebédeltünk – vacsiztunk – a Sphinxben, majd hazasétáltunk. Gabi pakolni kezdett, Gyulával tankoltunk, majd ő útnak indult hazafelé.

Mire én is hazaértem a kályha már vígan üzemelt. Szép, kellemes széntüzelésű cserépkályhánk van, finom meleget ad, ami aznap éjjel jól is jött.

Igazából az alapvető berendezkedésen kívül nem tudom mit csináltunk még aznap este, de hogy hullafáradtan dőltünk ágynak, az biztos. Igaz azzal a jóleső gondolattal, hogy zakopanei lakosok lettünk.

CSom

Kedves Idegen, aki ide tévedtél a blogunkra. Egy fiatal házaspár: Gabi és Marci vagyunk, de barátaink Gyopárnak és Csomnak hívnak. Egy nap gondoltunk egy nagyot és elköltöztünk Budapestről Zakopanéba, a Tátra magas hegyei közé. Blogunk erről mesél.

Már régóta mehetnékünk volt. El a városból, el a mostani életstílusunktól stb. Sok országot célba vettünk, aztán nem lett egyikből se semmi. Aztán kb. három hete autóztunk az M2-esen és felvetettem, mi lenne ha megkérdeznénk Johit, hogy nem tud-e valmi álláslehetőségről Zakopanéban. Miért ne, hangzott a bölcs válasz a vezetőülés felől az esélytelenek nyugalmával. Persze akkor még nem tudtuk, hogy ez az ártatlan kérdés milyen lavinát fog okozni.

Szóval kb három hete hivatalosak voltunk lengyelországi unokatestvérem esküvőjére Lodzba. Útközben ilyenkor mindig áthaladunk az Alacsony-Tátra és a Magas-Tátra hegyláncain. Meseszépek. Nem is szoktuk kihagyni a lehetőséget, hogy egy kicsit gyönyörködhessünk és friss levegőt szívhassunk. Egy régi ismerősnél szálltunk meg, Johinál. És arra az omiózus kérdésre azt válaszolta: Holnap kezdhetsz.

Holnap kezdhetek? Jó, de mi lesz Marcival, neki találunk állást? Kb 2 perc alatt ez a feladvány is megoldódott, lesz munkája, nem is keves. De az egészet meg kellett rágni alaposan. Túlbiztosítós család révén másnap is ezen agyaltunk még, meg harmadnap és még egy hétig. De akárhonnan néztük, a válasz mindig ugyanaz lett: Miért ne? Aztán egyer hangosabb Igen, sőt IGEN!

Mikor aztán albérletet is találtak nekünk, felmondtam. Most meg – mikor ezeket a sorokat írom – már minden dobozokban áll, és hetfőn június 1-jén költözünk a Tátrába.

Persze a dolog csak rövidítve tűnik ilyen egyszerűnek, volt csavar az albérlettel is, no meg a felmondásomban is. De erről majd később.

Gabi