Kezdődjön hát a hétvége beszámolója.
Szombaton kirándulni mentem anyóssal meg apóssal, Gabit, meg otthon hagytuk. Azaz nem otthon, hanem a Hotel Bel-Amiban, ahol egy egész napos konferencián tolmácsolt.

Végül is a kirándulás lényege is az volt - túl azon, hogy én már marhára vágytam a hegyekbe - hogy elrángassam otthonról a buzgó szülőket, akik már szombaton belekezdtek volna a felújítási munkákba. De Gabi nélkül, pedig ő az egyetlen személy, aki tudja, hogy melyik polcot hova, melyik falat milyen színűre, és még sorolhatnám, nem szerettem volna, ha bármit is csinálnak. A hegyek melletti propagandámban komoly ellefél volt a kitartóan szemerkélő eső, de végül győztem és útnak indultunk.

Átvágtunk dél felé a városon, és a Dolina Białego völgyben végtunk neki a hegynek. Az első, kissé kellemetlen élmény a Tátrai Nemzeti Parkba való belépéskor ért. Itt ugyanis fizetni kell, hogy beléphess a parkba, igaz nem sokat (4,40 PLN) és azt állítólag az utak karbantartására, szemétszedésre, stb fordítják. Én meg azt hittem, hogy ingyen bemehetek, mert ez jár a zakopanei polgároknak. Mint kiderült, ez igaz, de csak az számít zakopanei polgárnak, akinek állandó lakcíme van, és az olyan gyüttmentek, mint én, akinek egyelőre csak ideiglenes, azok nem. Hát fizettem...
Az már csak a bónusz, hogy átnyújtottam a kapuőrnek a MAGYAR ÚTLEVELEMET, amiben van egy apró lengyel papírlap, ami igazolja, hogy ideiglenesen itt van a lakcímem. Ez elég volt a málészájú csávónak, hogy úgy döntsön, velem lehet lengyelül beszélni. Szóval elég, ha egy darab papírfecnit felmutattok valakinek, amin vannak lengyel szavak, és ebből következik, hogy beszélitek a nyelvet...

A völgy gyönöyrű volt, végig egy patak mellett haladtunk enyhe esőben, aztán elhagytuk a patak völgyét, és felfelé kanyarodtunk egy durván emelkedő szakaszra. Naná, hogy most kezdett rá igazán az eső. Végül kibírva ezt is, elértük a fekete jelzést, ahonnan kellemesebb utunk volt, hisz nem emelkedett annyira, és azt is csak a 15 percre lévő Sarnia Skała (1377m) csúcsra vezető elágazásig.
Innen lefele haladtunk. Ez viszont brutálisan meredek volt, így hálát adtunk neki, hogy nem fordított útvonalon mentünk. No meg az eső is elállt, és egyre jobb idő lett, így meg is álltunk ezt megünnepelni a magunkkal hozott sütik és sör elfogyasztásával.

Nemsokára elérkeztünk a Polana Strazynska réten található menedékházhoz. Itt kellemeset ücsörögtünk a padokon, és az egyre szebb időben a tájban gyönyörködtünk. Sajnos dél felől nem akart tisztulni az idő, így a közvetlenül mögöttünk magasodó Giewontból - ami talán a leghíresebb csúcsa a Lengyel-Tátrának - sajna nem láttunk semmit.

Innen a piros jelzésen a Dokina Strazynska völgyében, újabb kedves hegyi patak mentén haladtunk. Ez már széles, jól kiépített túristaút volt. Hamarosan el is értük a nemzetipark szélét, ahol a kilépés előtt még találkoztunk egy mókussal is.
Hazafelé egy a hegyek lábánál haladó úton mentünk, és láttunk egy Bacówkát is. Szerintem a hétvégén visszamegyek oda, és részletesen bemutatom nektek. Addig lehet tippelni, hogy mi is az a Bacówka, persze lengyelül tudók előnyben. S hogy tétje is legyen: Az első helyes megfejtéssel postoló nyer egy sör/kávé/stb meghívást tőlem, ha eljön ide Zakopanéba.

Hamarosan hazaértünk, és kellemes meleg leves fogyasztásával pihentük ki utunkat.

Beszámolóm végére érve felmerülhet benned, Kedves Olvasó, hogy miért is ez a fura cím. Nos, utunk során többször is találkoztunk, olyan (szerintem) nem épelméjű hölgyekkel, akik papucsban túráztak. Még e legmeredekebb helyeken is.
Szóval nem lesz könnyű dolgom, ha egyszer megszerzem a Tátrai Túravezető fokozatot. Lesznek kihívások - lökött túrista formájában!

   CSom