Sziasztok!

Második napunkon Delft lett uticélunk. E Hágához közeli kisváros híres indigókék porcelánjáról, amelynek gyártását a Royal Delft múzeumban lehet megnézni. Nem csak hogy bengednek a gyárba, de még fényképezni is lehet. Még a gyártósoron is. Teljesen elkápráztattak, láttuk ahogy formázzák a porcelánt, ahogy égetik, festik - érdemes volt megnézni. Az 1600-as évek óta így és itt készül a híres porcelán.
Csendben jegyzem meg, hogy a híres delfti kék procelán létrejöttét az indukálta, hogy másolni akarták a kínait. Ez mintha a XXI. századra megfordult volna...

Mondjuk sem a múzeumra, sem a nagyon hangulatos városkára nem tudtam teljes odaadással koncentrálni, mert mint említettem a városka igen közel van Hágához, szállásunkhoz, így nem áltunk ellen a kísértésnek és biciklivel mentünk, igazi holland módra. Szeretek biciklizni, de rég nem ültem bringán, így utána csak terpeszben tudtam ülni, állni.
Bár így is feltünt, hogy Hollandiában a tavasz korábban beköszöntött, mint Zakopaneban, hogy nyilik vagy százféle tulipán, hogy minden rét mesésen zöld. Emellett az emberek nyugodtabbak, és ráérősebbek, még a nagyvárosokan is.

Hozzá kell tennem, hogy biciklizés tekintetében még mindig Gabi járt jobban, mert ő Alíz bringáját kapta. Alíz pedig nő, aki ad magára, tehát van egy csinos, és kényelmesnek tűnő bringája. Ellenben Laci az igazi kopott, szakadt hangulatú drótszamárral jár, ha hollandnak akar látszani... Elmondhatatlanul kényelmetlen volt, de ami a legborzasztóbb, hogy kontrafékes volt a jármű, amit enyhén szólva is szoknom kellett 15 év többsebességes kerékpár után...

Delftben voltunk ám egy festészeti múzeumban is. Nem volt hatalmas szám, bár volt benne egy aprócska állatfestészetes kiállítás, ami aranyos volt, de egy-két dolog miatt nem feledem el egyhamar.
Pl, hogy ketten mentünk be, és kaptunk külön tárlatvezetőt. A hetevenes forma néni remekül beszélt angolul, és minden lényegeset elmondott a múzeumról. Ami megfogott, az az, hogy kb 200 éve meghalt a ház gazdag tulajdonosa (festő és műgyűjtő volt) és a városra hagyta a házat azzal a feltétellel, hogy múzeum legyen benne. És az van benne ennyi idő eltelte után is. Persze tudom, én szocializálódtam keleten, de ez akkor is nagyon tettszett nekem.

A tárlatvezetés végén a néni megkérdezte, hogy honnan jöttünk. (Általános észrevétel, hogy a hollandok szépen beszélnek angolul - gyakorlatilag mindenki - és, ha csak nem a legforgalmasabb szupermarket dolgozói, akkor ha rájönnek, hogy külföldi vagy, akkor megkérdezik honnan jöttél.)
Bevallotuk Magyarországot, majd Lengyelországot is. Előbbire visszacsatolt, hogy járt ott, és fel is sorolta, hogy mely városokat érintett a társasutazás, amin részt vett. Majd összevont szemöldökkel hozzátette: "Szép ország, kedvesek az emberek, de úgy láttam a buszból, hogy nincs mindenhol biciklis út, és ez ám roppant veszélyesnek tűnt."

Hát igen, mondja ő, egy olyan országban, ahol már biciklis autópálya is van...

Nem szabad elfeledkezni az esti programról sem, ugyanis sörözni mentünk. Persze véletlenül a hágai piroslámpás negyeden keresztül kerültünk oda, de erről tényleg csak Laci tehetett.
A söröző pedig tökéletes volt, igaz leginkább belga és nem holland söröket árultak, de én, mint gyűjtő nem panaszkodhattam, mert igazán eredményes estét zártam.

   Gyopi és CSom

Kék tulipánok egy delfti ablakban.

Voltunk helyi élelmiszerboltban is.

Csodálatos este!