Agatharól kiderült, hogy forróvérű mediterrán cicalány. No ez nem abban áll, hogy minden helyi kandúr fejét elcsavarja! Sőt! Éppen az ellenkezőjét csinálja! Menekül előlük - avagy a szomszéd nála kisebb kandúrkája esetében, verekszik.
Hogy miért mediterrán ettől a mi cicánk?
Mindenki megjósolta, hogy legkésőbb március 10-ig lekölykedzik a cicánk, mert ez errefele így szokás. És ismerősünknél meg is érkezett a négy kiscica!
De nálunk nem. Sőt, nyoma sincs a dolognak. És mondtam én ezt előre! Agatha a mediterrán Budapesten látta meg a napvilágot, köszöni szépen, esze ágában sincs szerelemre gondolni. Lehet, hogy a helyi cicalányoknak a nulla fok már szerelmeskedő idő, de ő igyekszik elhajtani, az egyébként nagyon lelkes kandúrokat! (Ez persze nem mindig sikerül, erre tanú is van, vagy ötven...)
Viszont mostanság megpróbál hülyére venni a nagylány - szerintem kamaszodik - etetés terén. Gyanítom, hogy bejár a szomszédhoz, ahol elég egyet nyekkennie, és megetetik, de nálunk más a szokás. Egyszerűen annyi, hogy nem kap enni, ha van a tányérján még eledel. Szóval, ha nem képes békénhagyni, mondjuk mosogatás közben, akkor felemelem a teli kajástálat (ami nem kell neki) és egy villával szépen felaprítom a kajáját. Mindezt úgy, hogy jó hangosan zörögjek, úgysem látja mit csinálok...
Aztán visszakapja, és eszi a fog nélküli cicáknak is megfelelő kaját. Ugyanazt, ami 2 perce nem kellett.
Szóval, hogy ki kit vesz hülyére, az még nem dőlt el... (Hisz lehet, hogy egyszerűen csak arra hajt, hogy felaprított kaját kapjon...)
CSom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.