Szombaton érdekes szituációt éltünk meg egy csoporttal. Gabi egész nap velük volt (Wieliczkát tolmácsolta), majd délután én is csatlakoztam egy zakopanei idegenvezetéssel, s végezetül közösen vittük el őket a zakopanei szálláshelyre, és velük vacsoráztunk.
Itt ütött be a krach. A panzióban elromlott a sütő, és bár volt pótsütőjük, pótvacsorával nem készültek... A leves zseniális volt, de a hús és a desszert fele elégett félig, a másik fele meg nyers maradt.
Hogy ne legyen gond, kitálalták a reggelit, hogy a vékony adagok után mindenki ehessen még kedvére, éjjel elmentek vásárolni, másnap reggel fenséges reggelit csináltak, és a vacsorához dukáló desszert pótlása érdekében még útravaló süteményt is sütöttek a csoportnak.
És közben folyton szabadkoztak, érezni lehetett rajtuk, hogy nagyon megviseli őket a dolog, és nagyon félnek, hogy szégyenben maradnak a csoport előtt... Szóval mi meg folyton őket vigasztaltuk, hogy a csapat elégedett, és elfogadják, hogy ez így történt.
Mi mindent nem kell tudni egy csoportkísérőnek? Még a szállásadó megnyugtatása is az ő dolga, ami érzelmes górál családok esetében kemény feladat...
(Amúgy meg szerintem inkább egy kis ilyen kaland, és érezzem hogy fontos vagyok a vendéglátómnak, mint a tökéletes ellátás és a személytelen vendéglátás. Persze a tökély a fontosság és a tökéletesség lenne, de gond mindig adódhat...)
CSom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.