Zakopanei kalandozások

Jó sok elmaradásom van, már több mint két hete nem írtam, pedig az élet menthetetlenül zajlott vagy inkább robogott. De haladjunk csak szépen sorban.

Réges-rég, kb. három hete szombaton rászántam magam és elindultam vásárolni. Elszoktam tőle, mert mire véget ér a munkaidőm, itt bezár minden, ami nem élelmiszerbolt. Szóval háztartási dolgokat vagy ruhát nem nagyon tudok venni, hacsak nem szombaton, bár akkor is csak délelőtt. A helyi népek komolyan veszik, hogy vasárnap pihennek, így vasárnap is csak az van nyitva, amit kifejezetten a turistáknak szánnak. Szóval a vasbolt nem.

Ez a vasaló dolog különösen nehéz eset, főleg, mert már jó régen megígértem magamnak, hogy csak olyan dolgot vagyok hajlandó megvenni, ami tetszik, praktikus, gazdaságos, tehát minden szempontból jó és megfelelő, ráadásul szükségem is van rá. Addig csak nézegetni és tapogatni szabad, haza vinni nem, mert amúgy is túl sok kacat gyűlik fel az emberek lakásában, minek azt szaporítani. Ha minden tökéletes, akkor szoktam mondani, hogy valamilyen dolog megszólalt, és azt súgta nekem hazavihetem.
No, hát  pont ilyen vasaló nem volt egyik boltban sem, már vagy 2 hónapja. Pedig az idő egyre inkább szorított, mert az előző vasalóm szép lassan kezdte elhagyogatni az alkatrészeit.
Becsületére legyen mondva, hogy elég sok minden kiesett belőle mire végkép felmondta a szolgálatot, és azt sem úgy, hogy nem melegített, hanem leesett a talpa is. Szóval a helyzet ekkor vált tarthatatlanná, bár én megpróbáltam megragasztani, csakhogy a pillanatragasztók nagyon pikkelnek rám. Én odaragadtam a vasalóhoz és az asztalhoz, a vasaló odaragadt az asztalhoz, de az, amit akartam, az még véletlenül sem ragadt össze. Marci meg sem lepődött az epizódon, egy régebbi kalandom a pillanatragasztóval, szerintem már mindenre felkészítette.  Mikor is egy képkeretet ragasztottam a fogamhoz és a nyelvemhez. Ennek ellenére én próbálkozom, bár amikor tesztelés gyanánt bekapcsoltam a vasalót és olyan átható bűz csapott ki belőle, amelyhez az égett gumikereket, amelyet leöntöttek egy kis nitrohigítóval tudnám csak hasonlítani. Marta a szememet, a nyálkahártyámat. Szóval lemondtam a vasalómról. 

De ugye nem találtam újat, így evidentice nincs vasalás. Átálltunk a gyűrött ruhában járásra, bár ezt nem fogom részletesen taglalni, mert Anyukáink is olvassák ezt a blogot... 

No de milyen is kell, legyen az álomvasaló?
Először is legyen szép. Tudom, hogy ettől minden férfi olvasónk hátast dob. De kérem, ha nekem heti 2-4 órát kell ezt a tárgyat fognom és persze néznem, senki nem várhatja el tőlem, hogy közben forogjon a gyomrom az undortól.
Másodszor is ne legyen víz-, gőzfújó üzemmódja. Ugyanis ezek a megátalkodott bestiák mindig akkor árasztják el vízzel az adott ruhadarabot, amikor épp hogy elkészültem. Nem mellesleg a frászt hozva rám, aki vasalás közben épp a világmegváltásával vagyok elfoglalva. Ilyenkor hanyat-homlok menekülésre késztetnek.
És végül a legyen ÜTÉSÁLLÓ. Látom ám, ahogy férfi olvasóink szemöldöke feljebb szökken: Mi a szösz? De kérem, ez nagyon fontos, ugyan is én rendszeresen dobálom azaz lejtem a vasalómat, amaz így gyorsan amortizálódik, és elhagyogatja a darabjait.

Ezt szeretném részletesebben kifejteni mielőtt még valaki azt hinné, hogy vasalódobálassal fenyítem az Uramat. Szóval mivel kispénzű egyetemistakén házasodtunk össze Marcival uskqu 6 éve, így mindenből a legolcsóbbat vettük. Vasalódeszkából is. Ennek köszönhetően az igen gyorsan elvesztette stabilitását, bár én szerelgettem, mégis billeget, ennek köszönhetően rendszeresen lepotyogott róla minden. No és mi van leggyakrabban egy vasalódeszkán?Hát igen, a vasaló 6 év allatt annyiszor csapódott a földhöz, hogy minden elismerésem a tervezőmérnökének. Azt leszámítva, hogy néha kiesett belőle egy két alkatrész és a vége felé már úgy fűtött, mintha fizetnék érte, semmi baja nem volt. 

Miután felvázoltam a tökéletes vasalót, mindenki számára érthetővé válik, hogy mért is nem találtam rá eddig az igazira. Bár egy fontos dolgot kifelejtettem. Elvárom egy vasalótól,  hogy vasaljon, azaz tudjon rendesen felmelegedni. Egyetlenegy ilyen vasalót ismerek, azt meg Apósom és Anyósom használja rendszeresen. Szóval nem eladó. 

Amaz ominózus szombaton tehát, elmentem a háztartási cikkeket árusító helyi kisboltba és megálltam a vasalós polc előtt, ami pont a kasszás háta mögött van. És szomorúan állapítottam meg, hogy csupa, modern, holdkompszerű szörnyeteg van, ami gőzt fúj, és vizet pisil. Elkámpicsorodtam. Ekkor jelent meg az eladó, és hallva, hogy vasalót keresek, elkezdte lepakolni a kínálatot, de közelről csak még csúnyábbak voltak. Ekkor kiböktem, hogy olyat keresek, ami nem gőzöl.
"Óóóó!" - mondta erre ő - "Szóval régit keres." "Hát..." - volt a válaszom, mert ez elég talányosan hangzott nekem. És ekkor előkapta a lengyel ipar nagy alkotását, a vasalót. Inkább a VASALÓT. Nagy tömör fémtalppal, nem pisil, nem párásít, formatervezője valamikor az 50-es évek derekán álmodta meg, és azóta nem nyúltak hozzá, és olyan nehéz, hogy önvédelmi fegyvernek is lehet használni. Első látásra beleszerettünk egymásban. Bár lelkesedésemet kicsit letörte, amikor az eladó megkérdezte, hogy a nagymamámnak viszem-e.
De a VASALÓ kárpótolt mindenért, mikor bekapcsoltam. Fűt, mint a veszedelem, és csodásan vasal. Vettem új deszkát is, hisz ha ez leesik elbúcsúzhatok a lábfejemtől. 

Gabi