Volt egy aprócska kalandunk a héten.
A már emlegetett lengyel cserkész pár után kellett volna (szerda este) érkeznie két litván lánynak. Megkapták a telefonszámunkat - vész esetére - meg a cimet.
Este filmeztünk, előbb a Taxi (Ki tudja hányadszor, de még mindig óriási dumákkal), majd a Kutyahideg. Közben jött egy SMS a litvánoktól, hogy lassan haladnak - ilyen az autóstopposok élete - és ma már nem érnek hozzánk.
Hát ez van, lesz egy nyugis éjszaka kettesben, nem olyan rossz dolog ez. Csak, hát igaz nem lett.
Ugyanis éjjel 3:15-kor csengettek. Csengőnk amúgy is drasztikus darab - Gabi régóta fenyegeti, hogy kopogtatóra cseréli - hát még éjjnek évadján. Igy aztán 30 másodperces feleszmélés után, röpke 1 perces hálóingkeresést végzett kis feleségem, amit én szintén félálomban figyeltem, majd ajtót nyitott.
Megjöttek a litvánok! Hát már tényleg holnap volt, sikerült betartaniuk, hogy szerdán nem érnek oda. Édesek...
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a véznábbik kisebbik, aki az angoltudóbb köztük, úgy néz ki, mint Piroska 2,5 év Gulág szolgálat után. Szóval Gabi ajtót nyitott, és az volt az első gondolata, hogy ilyen fiatal kislány mit keres ilyenkor az utcán, és ez biztos csapda. Végül is nem volt az, a lányok beljebb kerültek, és nagyon hálásan fogadták a szalonban lévő kanapét.
Én meg közben előkapartam a telefont. Kiderült, hogy laza 30 percig álltak az ajtó előtt, mert 2:45-kor küldtek egy SMS-t, hogy becsöngetnek, ha nem ébredünk fel az SMS-re! Hát nem ébredtünk. De azért elgondolkodtató, hogy milyen SMS jelzőhangok lehetnek Litvániában, ha még 25 perccel az SMS elküldése után is reménykedsz abban, hogy felédbrednek rá...
Sokat nem vesztegettünk a dologra, aludtunk tovább, kidumálni ráértünk tegnap, megirni meg már csak ma jutott idő. Az is túlórában...
CSom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.