Szombat reggel kis lustulás - vagy legalább is nehézkes felkelés után nekivágtunk, hogy végre kiránduljunk egy jól megérdemeltet.

Az úticél a Lengyel Öt Tó Völgye volt. Azért érdekes ez az elnevezés, mert a völgyben 4 nagyobb tó van, meg két kicsike. Nem igazán jött össze hát az én mérnök lelkemnek, hogy miért Öt Tó Völgye akkor, de végül arra jutottam - és szláv földön ez nagyon is élhető indoknak tűnik - hogy a "Lengyel Négy és Két Fél Tó Völgye" elnevezést nem vette be a górálok finnyás izlése.

Apropó Szlávia. Rögtön érdekesen indult a nap, mert kisbusszal mentünk a Nemzeti Park szélén lévő parkolóig. Kissé kinosan érintette elsőre minket, hogy vagy 6 kilométerre az uticéltól belefutottunk egy dugóba. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a következő két órát azzal töltjük, hogy a dugóban zötykölődünk, és olyan későn érünk a hegyek lábához, hogy már nem is fogja megérni bemenni.
Hogy nem igy lett az a kisbusz sofőrjén múlott, azaz egész pontosan az összes kisbusz sofőrjén. Nekik ugyanis van rádiójuk, igy figyelték az utat, és ráálltak egy nem túl KRESZ tisztelő, de annál eredményesebb taktikára.
Jöttek ehhez hasonló üzenetek az éterben: "Ellenirányban az utolsó autó egy német rendszámú ezüst szinű Audi A6-os!" Nosza minden sofőr elkezdte lesni a szembeforgalmat, majd ahogy a nevezett autó elhaladt - éterben "Mindenki balra" felszólitás - az összes kisbusz egyszerre kilépett balra - dupla záróvonal, durva szerpentinúton nekik smafu - és egyirányusitva a fóútvonalat tepertek lefele a dugó mellett. Nem mondom, hogy a dugóban ácsorgó személyautókat nem ette a penész, mert dudaszót azt kaptunk rendesen. De ennek ellenére mindig be is tudtak sorolni, ha feltűnt a következő felfelé jövő szembeforgalmi gépjármű.

Nem tudom elképzelhető-e számotokra, de hogy Magyarországon még hasonlót sem láttam, az tuti.

A dugó, ami mellett elhaladtunk sajna a Nemzeti Parkban is jelen volt. (Elég az hozzá, hogy a Morskie Oko-hoz vezető parkoló teljesen dugig volt - mint egy megalomán használtautó kereskedés udvara - sőt még a régi Łysa Polana-i határátkelőt is átalakitották parkolónak, és az is teljesen tele volt.)

Szerencsére csak egy szakaszon kellett nagyon sok emberrel együtt menni, mert a nép jó 80 százaléka a Morskie Oko-t tűzte ki célul, mi viszont a Mickiewicz-ről nevezett vizesésnél a hegy felé fordultunk, és megindultunk az Öt Tó Völgyébe.

Azért itt is elég sokan voltak, de a táj - szokás szerint - felejthetetlenül gyönyörű volt. (Maholnap feltöltöm a képeket...) Egy kis család - papa, mama, gyerek - nem éppen közösségépitő csapatával találkoztunk, akik lépten nyomon fényképezkedtek egymással, és minden kép elkészitése olyan családi perpatvarral járt, hogy öröm volt hallgatni. Valahogy igy foglaltuk össze hazafele menet az ő túrájukat: "Mentünk 18 kilométert, és veszekedtünk 97 képkockányit..."

Az utunk amúgy csodaszép volt. Egy elég hosszú völgyben haladtunk, egy patakkal közösen, áfonyabokrokkal szegélyezve. És igen, kezd érni az áfonya, bár a nagyját már le is zabálták a turisták.

A legszebb rész, és egyben a legmeredekebb kaptató a Siklawa vizesés volt. Aki itt jár, annak érdemes erre elmenni egyszer. A vizesés fölött értünk be tulajdonképpen a völgy közepébe, a vizesés nem is más, mint a völgy közepén fekvő, legnagyobb tó kifolyása.

Egy ideig gyönyörködtünk, majd egy kicsivel odébb kacsákat nézegettünk, végül a völgy keleti végében álló menedékházba mentünk, ahol egy sörrel és a breton módra készitett (paradicsomszószos, kolbászos) babbal lettünk gazdagabbak, no meg a magunkkal hozott szőlőt majszolgattuk.
Ez a menedékház hatékonyan osztja a kaját, és bár sokan voltak, de szerintem flottul ment a rendszer, gyorsan elfogyott előlünk a sor. Csak rettenetesen kicsi a választékuk. (Mi egész úton sültkolbászra gyúrtunk, de nem volt nekik...)
A ház érdekessége, hogy mivel nehezen megközelithető helyen fekszik, ezért az utánpótlást abból a völgyből kapja, amin mi felmentünk, méghozzá egy kis, egykocsis, házi lanovkán.

Lefele egy kis szakaszon másfele mentünk, mint fel, Gabitól kaptam is sok dicséretet, mert nem ezen a (nagyon) meredek útvonalon kellett felmásznia.

Végül, amerre jöttünk, mentünk is vissza a parkolóig. Sok izgalmas dolog már nem történt, csak annyi, hogy Gabit majdnem elütötte egy lovaskocsi, amint elszáguldott mellettünk, kissé ráhúzta a kocsis Gabira a kocsit... De végül nem lett bajunk.

A parkolóba még mindig óriási tömeg volt, pedig fél hétkor értünk oda, de kisbusz szerencsére volt elég. Hazafele dugó nem volt, igy a kisbuszos ralizás is elmaradt.

Mivel főzni nem volt kedvünk, az estét a Sphinxben töltöttük, végre a teraszon szerezve helyet, és bár a kiszolgálás lassabb volt a szokásosnál - valószinűleg a hihetetlen tömeg miatt - azért jól szórakoztunk.
Este pedig elég gyorsan az ágyban kötöttünk ki, hogy megpróbáljuk kipihenni a túra fáradalmait.
 

   CSom