Ezt gondoltam magamról, miközben hajnali egykor kedvenc földig érő rózsaszín, virágos hálóingemben térdeltem a WC csésze előtt, és öleltem körül annak lábát, egyik kezemben egy fogmosópohárral a másik kezemben a WC kefével, hogy a cső mögé elbújt hisztis cickányt elfogjam.
A sárga fogmosópohár alján másodpercek múlva landolt a jószág, jó alaposan összenyálazott bundájába beleragadt egy két pormacska. Szegény pára nagyon kimerült a jó félórás rohangászásba, amíg az ágyból hallgattam a macs eszeveszett futkorászását. Fel csak akkor voltam hajlandó kelni, amikor felhangzott a jellegzetes segélykérő (méltatlankodó) cickányhang.
Tapasztalt cickány-vendéglátóként már egyenesen a hűtőhöz mentem sonkáért, és nem kínálgattam szotyival a fáradt állatott. Majd nekiálltam felöltözni, hogy kivigyem a sufniba, bent csak nem maradhat, mert addig nem lesz nyugtom a macskától. Most már csak az a kérdés, hogy a múltkori cickány ilyen ragaszkodó, vagy ezek többen vannak és rendszeres látogatásra kell számítani?
Tőlem jöhetnek, bár délután valahogy népszerűbbek nálam, mint hajnalban... Meg hát, előbb utóbb a macska lesz a gyorsabb.
Gyopi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.