Tolmácsolós munkám kapcsán ismertem meg a zakopanei cukrászati nagykereskedést. (Itt mindig hatalmas a választék, és meglepően kedves és készséges kiszolgálás fogad minket.)
A minap észrevettem egy-két kismacskát, és nagy macskabarát lévén azonnal barátkozni próbáltam velük. Nem voltam szimpatikus nekik, igy a simogatásról le kellett mondanom, de azért érdeklődtem róluk a munkásoknál.
Az egyik büszkén elmondta, hogy ezek nem ám akármilyen kóbor macskák, ők itt dolgoznak a raktárakban. 12.-ik generációs cukrász nagykeres munkamacskák, feladatuk az egérpopuláció kordában tartása, hogy rá ne kapjanak a kókuszreszelére meg a mogyoróra. Ezért cserébe megkapják a munkások ebédmaradékát, mindennap 13:00 körül, ezért is sorakoztak fel ott jártunkkor. itt. Később a bácsi büszkén felsorolta a macskák családfáját, kiemelve a híresen nagy vadászokat. Megmosolyogtatott, de végül is érthető, és nagyon tiszteletreméltó.
Zakopaneban, a családok és azok tagjai is hasonlóan számon tartják egymást. Vannak már több száz éve itt élő családok, már-már klánok. Munkánk során nem egyszer találkoztam híres emberek ük- vagy szépunokájával. Fura érzés könyvekből ismert nevek élő viselőivel találkozni. Ismerek pl. egy 5.-ik generációs rönkház építő mestert.
Pesti forgatag után számomra szokatlanul szoros kapcsolatrendszer mozgatja itt az eseményeket. Mindenki mindekit ismer (aki számít), és általában szegről-végről rokonok is.
Viccelődve szoktuk mondogatni, hogy Zakopaneba be házasodni kell, ha az ember igazán meg akarja ismerni, de erről mi már lemaradtunk... :)
Gyopi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.