Egy-egy világváros éjszakai élete mindig vonz. A könyvekben és a filmekben annyira érdekes, másképp élő ilyenkor az adott város. Mintha nem is ugyanott járkálnánk, ahol nappal. A fényjátéknak, megvilágításnak köszönhetően, bizonyos dolgok, amik nappal észrevétlenek, előtünnek, mások meg teljesen láthatatlanok. Aki ismerik Budapest éjjeli és nappali arcát, az tudja mire gondolok. Krakkó is ilyen. Most, hogy egyedül ott kellett töltenem egy éjszakát, kihasználtam a lehetőséget és sétára indulatam az éjjeli városban.
Ilyen tájt Krakkó utcáin fiatalok tömegei vonulnak. Elkapatm egy beszélgetés foszlányt "Most töltöm a 22. életévemet!!! Örület, hogy ilyen öreg vagyok..." Mosolyognom kellett, hisz hangosan nem kacaghattam. Sejtettem én, hogy túlkoros vagyok a 27 évemmel, de engem legalább nem ejt kétsége, és néztem a panaszkodó alak hátizsákjából kikandikáló majdnem életnagyságú elefántfejet.
Megállatam egy munkaruházati szaküzlet kirakata előtt, további szemlélődés végett. Nem stimmelt, hogy miért piszkosak és rongyosak a kiállított ruhák, no meg az sem, hogy kerül egy ilyen bolt a Fő tér közelébe. Majd megláttam az árakat,- "Anyám borogass!!" Ez nem munkaruha, hátralápve megszemléletem az általam ismeretlen világmárkákat forgalmazó boltot. Ja, hogy ez a divat? Az más...
Egy éjszakai szorakozóhelyekkel zsúfolt utcán találtam magam. Hatalmas neonfeliratok, dübörgő zene (midegyik helyről más), stroboszkóp, diszkógömb. Az ilyen helyek, ellenállhatatlanul vonzanak, de csak emléletben, amikor ott állok előttük, mindig rájövök, hogy bár időm is, pénzem is van, még is inkább továbbsétálok. Zajos, sokan vannak, és cigiszagom lesz tőle... Aztán a következőnél megint elálmodozom, hogy belépek és megismerek egy halom érdekes embert. Aztán nem teszem, és sosem tudom bánjam-e?
Tovább sétáltam és a parkba belépve láttam közeledni egy koldust. Aki Pesten lehúzott néhány évet messziről felismeri a koldust, és kevés ember marad, aki ilyenkor nem ölti magára a szokásos elutasító hangulatot. Sajnos én sem tudtam kivétel maradni. Tudtam, hogy nem fogok neki adni. Aztán mellém ért és én elmerültem az égszínkék szemeiben, az ezeréves öregapó arcában, a bölcs békességben, ami belőle áradt, és legszívesebben leültem volna vele, hogy meghallgassam történetét. Sörre kért, és adtam neki. A legnagyobb fémpénzt válaszottam ki, amim volt 5 zł-t. kb. 340 Ft-ot. Arra kértem igya meg az én egészségemre, így nem adhattam fél sörre elegedőt, ugye? Megigérte, megköszönte, jó kíváságokkal halmozott el, és én boldogan mentem tovább. Bár szívesen leültem volna vele beszélgetni...
Gabi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.