Csom már emlegette őket röviden, még egy régebbi bejegyzésében.

Néha, nagyon ritkán születnek az ilyen csoportok, valami különleges Isteni kegyelemben. Mert vannak a jó csoportok, vannak a normálisak, és e kettő van túlsúlyban, így nincs okunk panaszra. Csak nagyon ritkán vannak elszomorítóak. De csodacsoport, az még ennél is ritkább.

Velük mentem egy napra Wieliczkába és Karkkóba, az odaút két órájában végig meséltem. Áradt felém az érdeklődés, és bár a busznak nagy hátránya hogy háttal ül az ember a közönségénak, így nem nagyon látja a reakciókat, érezni azért lehet, főleg ha ilyen erős.

A csoport egy idegemforgalmi szaközépiskola negyvensok diákjából és két tanárából állt. Bár inkább a pedagógus megnevezés illetné meg őket, lehetőleg csupa nagy betűvel. Csodáltam közvetlen, őszinte, mégis fegyelmezett és egyértelmű következetes szabályokra épített kapcsolatukat a diákjaikkal. Irigyeltem őket, hogy nekem nem ilyen tanárok jutottak, bár nekem is volt egy két kiemelkedő tanárom. 

Csoportkísérőként, öröm volt velük együtt lenni, nem csak, hogy nem vesztek el, és széledtek szerteszét, és pontosak voltak, hanem volt alaptudásuk is. Alaptudás nélkül, nem vicces a vicc, és nem érdekes a legenda, így az egész próbálkozásom kudarcra van néha ítélve. Egy ilyen csoport után madarat lehet velem fogatni, és két napig úgy húzom az igát, olyan boldogan, hogy arra nincs szó, mert látom és érzem: van érteme annak amit csinálok.

Szeretném megköszönni nekik, ezt az élményt, a kitüntető figyelmet és a szeretetet amit kaptam, kaptunk Tőlük. 

Gyopi