A múlt hét elég rokonsűrű volt. Kezdésnek szerdán jött sógornőm, és vasárnap délelőttig nálunk volt. Szombaton kirándultak Gabival - én csoportoztam - amúgy meg a várost járta, meg emelte jókedvünket jelenlétével.
Vasárnap este meg lengyel rokonok jöttek - Iza és Sławek - meg a négy gyerek, akik itt nyaralnak éppen, és annak örömére, hogy mi is itt vagyunk a vasárnap estét egy közös pizzázásba öltük.
Vasárnap délelőtt - Márta buszindulása - és vasárnap este - Iza és Sławek, meg a négy gyerek megpizzáztatása - között volt időnk, hát otthoni tevés-vevés mellett egy kisebb sétát is beiktattunk, és meglátogattuk a Wielka Krokiewet, vagyis a sisáncot.
Persze a fényképezőgépet otthon hagytuk...
Laza 3 zlozyiért lehet bemenni, körüljárni a lelátókat - amelyek közül a két felső karéj állitólag népszerű napozóhely errefelé, és felkapaszkodni az inditóépületbe. Lustábbaknak - mint mi - ez utóbbit nem muszáj végigcsinálni, hanem még 4 zlotyiért kellemes libegő visz föl a tetőre. Ezzel járnak a versenyzők, tehát ki tudja milyen nagyságok ültek előttem a székben...
A libegő mondjuk elég meredeken emelkedig, láttunk is sok sápitozó nénit és gyereket mind felfelé, mind lefelé - és persze csodálatos jellemű rajtuk élcelődő férjeket, barátokat és apákt...
Fönt kimentünk az inditórész fölé. Hát még mindig teljes riszpekt a siugróknak. Még lenézni is széditő volt, az meg, hogy nem is látszik a nagy része a helynek, ahova érkezel, az már csak hab a tortán... Bátor emberek.
Amúgy van fent egy kis büfé, ahol alkoholt nem árulnak - végül is nem meglepő módon.
Nem csak az inditó állomásra, de az egész komlexumra elmondható, hogy félelmetesen szocreál itt-ott, és marhára elhanyagolt kelet-európai hangulat lengi be. Nem úgy elhanyagolt, hogy bármelyik ugró alatt összeomolhat, csak a szemétszedés, vagy a festés teljes elhanyagolása olyan gáz... Meg a sánc tetjén, ahol utoljára 2000-ben volt felujitás - tudom, mert idegenvezető vagyok Zakopanéban - félig van betonozva néhány kevésbé látszó rész, meg hasonlók...
De még igy is csodaszép élmény volt. Főleg, hogy a sportág szerelmese vagyok.
Lelibegőztünk, majd a komplexumot elhagyva kicsit elvegyültünk a fenti aprócska bazárban, ahol is kezdésnek szereztünk Gabinak egy fagyit - erre most a gépi, csavart, bazimagas fagyi divik - nekem meg egy korsó sört.
Finomságainkat elnyalogatva mentünk haza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.