Elmaradásomat próbálom pótolni a most következő bejegyzéssel, vagy azok sorával, ha sokáig bírom a gépelést. :)
Fodrászokkal utaztam épp Budapestre (kb. 3 hete), de előtte még egy éjszakát meg kellett szállnom Krakkóban. Munkám miatt sokat alszom hotelekben, de igazán megszeretni nem tudtam. Ezgotikus, érdekes, egy másik világ, de mindig van valami, ami nem úgy van, mint ahogy kényelmes lenne és mivel nem nyaralok, no meg erre a kis időre minek,... nem szólok.
Szól majd más a csoportból és akkor nekem kell megoldani. Streszesen megyek jövök.
Így este már kész voltam sikítani, amikor benyitottam a szállodai szobámba és a sűrű sötétségben tapogatózva bedugtam az ajtó nyitó kártyát az áramellátóba. Egy pillanatig nem történt semmi, majd fény áradt ki a fürdőszoba ajtó résein, és egy férfi nyögdécselései hallatszottak zuhanyozás hangjaival vegyítve.
Ugye erre minden jó érzésű nő sikít? A filmekben legalább is. De a valóság, legalább is az enyém közel sem szokott ilyen drámai lenni. Miután összeszedtem minden bátorságomat (gondoltam előbb ellenőrzön van-e férfi és csak aztán sikítok), beljebb merészkedtem, és kitártam a fürdőszoba ajtót.
Kongóan üres fürdőre csodálkoztam!!! De valahol még mindig nyögdécselt az ürge. Így az ajtó mögötti kanyarba kémleltem, és megleltem a bűnőst, a jól eldugott TV-t, belé is folytottam a szót a távirányító gombjával.
Még az nap este, újra kiállták a próbát az idegeim. Egy órával később mikor benyitottam géppisztoly sorozat kaszálta végig a szobámat, de nem vetettem hasra magam. Rá vetettem magam a piros gombra.
Gyopi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.