A) TÉNY: Szeretnénk egy kocsit.
B) KÖZHELY: A lehetőség a lábad előtt hever.

Folyomány:

Ma a Krupówkin sétálva egy magányosan tengődő, elhagyott sluszkulcsra lettem figyelmes. Felvettem. Mivel a következő 5 percben nem jelentkezett érte senki, hát tovább indultunk. Mivel két hotelt is fel kellett keresnünk, mert a Kasprowy csúcsra foglalt jegyeket kellett leadnunk, így haladni akartunk.
Bár a lehetőség adott volt, hogy gyorsan körbe kell járni a várost, és kipróbálni a központi zár nyitógombját, minden megfelelő márkájú gépjárművön, mégis úgy döntöttünk, hogy hazafele útba ejtjük a rendőrséget (is).

Bár ne tettük volna.

Azt a borzongást, elhatárolódást, amit a kulcs az ügyeletes zsernyákból váltott ki, azt leírni nehéz. Kerek perec megtagadta, hogy foglalkozzon az üggyel. Kérdem én: Ha elhagynátok a kocsitok kulcsát, hova mennétek? Nem a rendőrségre? Hátha valaki leadta? És ha találnátok egy kocsikulcsot, hol adnátok le? A kórházban?

Ez az okos ügyeletes, meg közölte, hogy a kulcs nem érték, így nem az ő asztala. Kérdeztük, hogy ha a kulcs, amivel a kocsimat indítom és kinyitom nem érték, akkor mi az?Választ nem kaptunk.
Annyi kegyet gyakorolt felénk az egyenruhás, hogy felvette adatainkat, hogy ha valaki keresné a kulcsot, akkor tudják hova kell irányítani az illetőt. (Igaz, mindezt egy látványosan eldobható cetlire tette, és nincsenek illúzióim, hogy nem a papírkosárban landolt a cetli távozásunk után...)

Szóval, ha magyar turista hagyta el, akkor nálunk jelentkezhet, egyenlőre itt fekszik szegény, magányos kulcsocska... (Persze a márka bemondása minimum követelmény...)

Mindent összevetve dühít, hogy próbáltunk jó állampolgárok lenni, és ennyire ledurungoltak érte. Majd legközelebb? Majd legközelebb megint alávetjük magunkat a durungolásnak...

   CSom