Zakopanei kalandozások

A fodrász számomra egy teljesen idegen és érthetetlen faj, azt hiszem a nyelvüket sem beszélem. Kb. 8 éve nem voltam fodrásznál, nem fűződenk kellemes élményeim a fodrászhoz, sőt. A hajam meg nő mostanában magától, néha megnyírom a frufrumat, hogy kilássak, néha a hajvégeket, ha időszerűnek érzem. És az örökké (min. 2000 éve) divatos asszony frizurát viselem, azaz kontyot.
Nem is a téma melletti elkötelezettségemmel érdemeltem ki a fodrász konerenciára, továbbképzésre és divatbemutatóra utazó lengyel fodrász csoportot, hanem azzal hogy elődöm az utólsó percben lebetegedett, és én voltam széles-e határon az egyetlen beugrasztható személy.  

De nyitott vagyok én kérem midenre. - Tartottam eddig magamról. De hát úgy látszik nekem is megvannak a magam korlátai. Pl. utálom, ha csoportkísérőként megkapok egy programot és arról a buszraszálláskor derül ki, hogy pontatlan. Mert az útközben beugrunk egy outletbe, az mint kiderült azt jelenti, hogy útba ejtjük Bécset Krakkóból, Budapestre menet. Csak hogy sem a plusz idő, sem a plusz kilométerek nem voltak benne a programban.
Grrrr!
Semmi baj telefonálás, program, útvonal és időpont egyeztetés (aminek buszsofőrök bőszen ellenálltak), és sok-sok kavarás után megszületettet az eredmény, és csak 4 órával toltuk meg a programot. Bár később az esti budapesti városnézés érdektelenség okán elmaradt, de másnap értesültem róla hogy hajnali ötig buliztak és vedeltek drága fodrászaim. Pedig már a buszson kiderült hogy nem bírják a piát. Végül is az ő életük, továbbképzésük és mosolyogtam tovább.

De közben még éjjel sikerült, gyakorlatilag az ordibálásig felidegesíteniük a hotel éjjeli portását azzal, hogy senki sem a neki szánt kulcsot vette át, és nem azzal költözött be a szobájába, akivel eredetileg be volt osztva, stb. Az egyetlen vigasztaló mondat, ami számra tódult a portás felé, hogy "Uram, Ön is a munkáját végzi, meg én is, ezért ilyen dolgok miatt nem kéne ordítani." De volt annyi önfegyelmem, hogy nem mondtam ki, hanem inkább mosolyogtam. 

A másnapi városnézés szintén a kukában landolt, rövid program átalakítás után. Majd újabb ötlettel álltak elő. Mivel a hivatalos buli a hotelben aznap csak 23:00-ig volt engedélyezve, így szervezzek nekik afterpartit, oda-vissza szállítással, amibe a buszsofőrök csak azután egyeztek bele részben (csak odaútra), miután a főnökükre uszítottam a megrendelő utazási iroda alkalmazotját...
Szereztem helyszint, majd egy későbbi ötlet folyamán, meleg étkezést is, zenét is. És rettegtem, hogy nem fog tetszeni, pedig eszküdözött mindenki hogy az Old Man's Pub jó lesz.
Csak hogy nekem az alábbi kívánság listám volt: legyen modern, hangulatos, keretmesés, zenés-táncos, nyugisan evős hely, ahol beszélgeti is lehet, meg ferdetegesen bulizni, leinni magunkat, ne lehessen eltévedni vagy elveszni a környéken, legyen jó a zene. Jó de milyen a jó zene? Hát jó!!! Mivel már az odaúton kiderült, hogy radikálisan különbözik a véleményünk a jó zenéről a kuncsaftokkal, nyugodt szívvel tekintettem a katasztrófa felé és mosolyogtam. Isten akarta úgyis beteljesedik. :)

Közben tovább vívtam a sofőrökkel akik kijelenteték hogy ugyan a főnök utasította őket, de csak nem gondolom, hogy éjjel is dolgzni fognak  20 percet, ha reggel 12:00-ig el kell hagyniuk a szobáikat (mint mindeki másnak). Elintéztem, maradthattak 19:00-ig és mosolyogtam. 

A nap fénypontja volt hogy délutén és az este. Amíg a fodrászok továbbképezték magukat, addig én elmehettem és meglátogathattam szívemcsücske barátosnémat, Zsófit és párját, akiknek most tekinthettem meg először berendezett állapotban saját hajlékukat.
Felemelő énmény volt, és csuda jót beszélgettünk. Este szinte visszarepültem a boldogságtól a szállodába, hogy a csoportot elvigyem afterpartira, ott pesztráljam az utolsó kidőlő emberig a bandát, majd összefogdossam őket, és taxival visszahozzam a szállodába.
És ekkor lemondták a jól megszervezett afterpartit. Ugye, hogy ugye? Beteljesedett az égiek akarata. Bősz telefonálgatás és lemondás, végig mosolyogtam mert tudtam, hogy én ma éjjel aludni fogok. 

Másnap a fentiek ellenére is kiállítást nyithattam volna a másnapos fejekből.

Délelőtt szabadprogram nekem, így Mamival boltoztunk. Képzés nekik és már csak az indulást kell túlélni és mindek ok.

Gondoltam én.

Az indulás időpontja kb. ötször változott, és beigazolódott a gyanúm, amire már indulás előtt felhívtam a szervező iroda figyelmét, hogy ha 18:00-kor indulunk Budaperstről és 7 óra az út Krakkóba, akkor nem reggel 5:00-re érünk oda. Hanem 1:00-re !!! Akkor pedig, minden zárva van, még a várótermek is, és persze szünetel a közlekedés is.
De semmi baj! A kuncsaftoknak megy 2 körül vonatuk, az maga a tökély. Engem, mert úgyis majdnem útközben van, kiraknak otthon, hisz Zakopanet egy kis kitérővel érinhetjük. (Így 23 óra előtt otthon lennék.)
A buszsofőrők elzárkoztak ettől, mert ők nem térhetnek el az adott menetlevelüktől, no meg nem kockáztathatják meg a hatalmas hóban való elakadást. Az érveikről annyit, hogy a menetrendtől többször eltértünk, hó meg gyakoraltilag nem volt. De nekik köszönhetően négy és fél órát töltöttem az iszonyat nehéz táskámmal Krakkó egyik aluljárójában, ami szerencsnre fűtött volt, mert egy pláza alá épült, és a hajléktalanokkal beszélgettem, mikozben az első Zakopaneba menő buszra vártam.
És már baromira nem mosolyogtam. 

Általában gyorsan túlteszem magam azon, ha valaki tudatosan vagy akaratlanul kibabrál velem. Mindig találok neki valami mentő körülményt, de hát most nálam is elfogyott a cérna. Egy idejig csak vicsorogni tudtam amikor az eszembe jutottak ezek a sofőrök, meg a fodrász banda.
Persze egyszer belőlük is sztori lesz, és majd családi vacsoráknál anekdótává érlelődnek, vagy elfeljtjük őket. 

    Gyopi