Zakopanei kalandozások

Gabika:
Talán a végén kezdem. Öklömnyi piros kiütéseket kapok a Gabika megszólítástól, amióta csak az eszemet tudom… Lehetek Gabriella, Gabi, Gabóca, Gabca, Gabka, Gabrysia, Gagi stb. és még egyéb beceneveimet nem is említettem, mint Gyopi, vagy Gyopár. A Gabikát neeee… Így természetesen rendre belefutok az olyan emberekbe, akik jusztis így szólítanak. Valakinek szólok érte, valakinek nem. Az elmúlt két hónapom pont egy ilyen hölgy jegyében telt, akinek nem szóltam… Illendőségből.

35 fő:

A hölgy, akinek nem szóltam egy magyar utazási irodából keresett meg minket Zakopane - Krakkó környékére szeretett volna jönni egy csoportja. Hát, foglaltam nekik szállást, csináltam nekik program összeállítást. Aztán meg elkezdtük átalakítani. Kiderült, hogy nem nyaralni jönnek, hanem valamilyen szakmai programra, és csak mellesleg néznének meg ezt azt. Így kiesett egy egész nap városnézés. Nosza, sebaj a fennmaradó napokba belesűrítettük! Nem tudom hogy a csoport tagjai hálásak-e érte, de hogy nem sokat aludtak, az biztos. Aztán kiderült, hogy a fennmaradó idővel sem gazdálkodhatunk kedvünkre, mert oda is be kell férnie egy kétórás bemutatkozó előadásnak. Szóval sakkoztunk az idővel és a térrel. De hát a fizika sajna kegyetlenül rugalmatlan.

Szeptember 23-án a csoport rendben meg is érkezett, kicsit fáradtan, kicsit elgyötörten a nem túl hosszú úttól, bár később kiderült, hogy igaz, hogy a busz 7 kor indult, de van aki a hét órás induláshoz Magyarország másik feléről startolt. Elborzasztottak a hajnali 3 órás kelésekkel, meg hasonlókkal. Ettek-ittak és indultak is városnézésre Marcival, aki virtuóz módon ébren tartotta a társaságot.
19:30 vacsi és alvás. Gondolná az ember ez azért nem is olyan rossz, de hát akkor nem számolta bele, hogy a 35 fős csoport mellet egy legalább 60 fős nyugdíjas csapat is vacsorázott, és pincérnőből meg nem volt elég. Elüldögéltünk ott egy ideig. Marci annyira megtetszett nekik, hogy meghívták vacsorázni, és utána egész úton azt kérdezgették, hogy miért nem jött velünk. Na ki tudja a választ, miért nem?
A vacsora végeztével kezdődött a szabadprogram. Itt kérem a szó szoros értelmében szabad a program így mindenki azt csinált amit akart. Tehát senki nem alszik. Minket a csoport vezetői, két igen kedves úriember (és akkor is ekként emlegetem őket, amikor senki nem látja, hallja) meghívott egy kis hazai kóstolóra. Ekkor már kezdtem pedzegetni, hogy kikből is áll a csoport. Magyarországi földbirtokosokból, őstermelőkből, mezőgazdászokból. Mindegy minként nevezzük őket, van saját pálinkájuk, boruk stb. és mindenki hozott is belőle. Marci végigkóstolta a kínálatot és állta a sarat. Én mivel tisztába vagyok vele, hogy az első pohár kiütne, meg sem próbáltam. A túra végére igazi bajnoka lettem a hogyan utasítsuk el a felénk nyújtott poharakat játéknak. Kerüljük ki, meneküljünk el előlük, természetesen úgy hogy senki se bántódjon meg. Bár az igazsághoz tartozik, hogy az egyik csoportvezető furmint borát megkóstoltam, és igen ízlett, el is voltam egy fél pohárral vagy fél napot

Másnap… Az agrárban dolgozó emberekben azt szeretem, hogy velük sosincs gond ha korai kelésről van szó, és hogy iszonyúan jól bírják az alkoholt. Én ekkora mennyiségtől kihaltam volna.
Szóval elindultunk Krakkó fele, a buszból bemutattam a mellettünk elsuhanó tájat legendáival, anekdotáival együtt. Mint kiderült mindenkiben az maradt meg, hogy szegény cipész legény mivel is tette el láb alól a Krakkói sárkányt. Vagyis a kérdés: foszforral vagy kénnel? Ugyanis az én mesém adatai nem egyeztek az idegenvezető legendájának tényeivel. De hát ilyen a szájhagyomány… az ember sohasem tudhatja

Krakkó után Wieliczkai Sóbánya látogatás, amit egy kiadós ebéd után abszolváltunk így nagyokat nyögtünk a sok-sok lépcső láttán. Wieliczka meseszép, rengetegszer voltam ott, de még mindig elvarázsol, és szívesen megyek újra és újra.

Mikor innen kikerültük, igen csak későre járt. Főleg a miatt, mert az aznapi szakmai program még előttünk állt. Este 20 kor kezdtük a szakmai programot a hotelben, miután bejelentkeztünk és én emlékezve cserkész vezetőim tanítására, le is zuhanyoztam gyorsan. Hisz egy zuhanyzás 3 óra alvással ér fel + egy fogmosás az még 20 perc. És kérem kipihentem érkeztem az előadásra. Amelyet a lengyel partner úgy kezdett, hogy ha jól tudja akkor ma éjfélig tart az előadás… leizzadtunk , de szerencsére csak poénnak szánta. Aztán váltott eladókkal 2,5 órát fordítottam. És áldottam cserkészvezetői múltamat, mert a hangommal egy nagyobbacska termet gond nélkül be tudok tölteni. Remélem azok, akik a hátsó sorokban ültek, azok is így gondolják.
Hangszálaim szét forgácsolása erre az estére még közel sem ért véget, hisz éjszakai városnéző sétára indultunk, a lengyel fél vezetésével. Aki a régi városfal megmaradt tornyánál rövid történelmi előadást tartott, ami később átcsapott jelen kori gazdaság elemzésébe, szerencsére az egyik csoportvezető, Isten áldja meg őt érte, elterelte e figyelmet azzal a kijelentésével, hogy igyunk meg egy fékezett habzásút… Innen a hotelbe mentem, és bedőltem az ágyba

Másnap a szakmai program keretében látogattunk szennyvíztisztítót, vágóhidat, hűtőkamrákat, húsfeldolgozót és konzervgyárat. Csupa-csupa kellemes, csöndes, jó akusztikájú helyet, ahol öröm a fordítás. Bár a top fordítási körülmény listára felkerültek, de az első helyezettet nem sikerült kiütniük, ott ugyan is „a fordítsunk hereműtétet a katowicei sebészeten” áll

A délután folyamán meglátogatunk egy igen érdekes kezdeményezést. Röviden egy olyan TSZ területét látogattuk meg, ahol betiltották a mezőgazdasági tevékenységet, mert a közeli település gyógyüdülő státusz kapott. (Lengyelországban még mindig vannak TSZ-ek, mert azok önkéntesek voltak az előző rendszerben, így nem is estek szét rendszerváltáskor.) No és mint csinál egy TSZ, ha nem gazdálkodhat? Profilt vált, és vidámparkot, állatsimogatót, bob-pályát, 4D mozit épít. No és hotelt és éttermet. Úgy megvendégeltek minket, hogy utána mozdulni sem tudtunk. Még szerencse hogy előtte boboztunk és nem utána.

Hosszú volt a visszaút Krakkóig és fáradt volt a társaság

Másnap gyors reggeli után a Dunajeci tutajozás felé vettük az utunkat, de a közönség kérésére megálltunk egy giga-mega nagy hipermarketnél. És itt felhívott a hotel hogy találtak egy kabátot magyar útlevéllel, nem hiányzik e? Hát hogy ne hiányzott volna… És elindult a tanakodás, mit tegyünk, visszamenjünk, utánunk küldjék postán, visszajöjjön érte a gazdája a jövő héten? A spanyolviaszt az egyik csoport kísérő találta fel, csodálom is érte. Egyszerű volt: küldjék utánunk taxin. Megvárjuk itt!!! Az ötlet mindenképpen csodás volt, e mellett gyors, és olcsóbb is mintha a busszal furikáztatnánk.

Így kis késéssel jutottunk el a Dunajeci tutajozásra, ami meseszép volt. Aki teheti, és erre jár, menjen el mindenképpen oda, és nem csak azért mert az UNESCO világörökségi listáján a harmadik a Niagara vízesés, és a Grand Canyon utána, hanem mert ott szelíd kacsák és halak élnek. Ne felejtsünk el kenyeret vinni nekik!

Könnyed górál ebéd után (hús hússal) indult mindenki haza: Ők is, én is.

Örülök, hogy megismerhettem Őket - Titeket ha olvassátok, színes kedves társaságotokat. Bár minden csoportom ilyen lenne!

Sofőr:
És, mint a habot a tortán, úgy hagytam a végre a túra legtüneményesebb emberét. A Buszsofőrt. Csak szépet és jót tudok róla mondani, és azt is csak felsőfokokban. Szóval, ha valakinek kell egy kedves, mosolygós, tiszta buszú buszsofőr, aki szereti a munkáját és az életet, aki tud viccelődni, nem téved el, és ha túlmegyünk valamin, nem akarja a navigátort kilógatni az ablakon, hanem kecsesen megfordul, és e mellett mesés kávét csinál, és tejport is ad kávé nélkül. Szóval az csak szóljon magámban, megküldöm a csodás sofőr nevét, telefonszámát.

  Gabi