Zakopanei kalandozások

Vasárnap délelőtt volt egy kellemes csoportom, ha minden igaz, akkor a Balcsi part környékéről szerveződve. Hazafele tartottak, és Zakopane volt utuk utolsó állomása, amit én prezentáltam.

Szombaton szépen zuhogott, így kissé izgultam, de vasárnap viszonylag jó idővel - értsd: NEM ESETT! - indult a reggel. Kimentem hát a találkozási pontra, és konstatáltam, hogy a Tátra azért szépen elbújt a potenciális esővel kecsegtető szürke felhők közé.
Az eltéveszthetetlen barackszínű magyar busz is befutott nemsokára, és beállt a parkolóba. Itt megbeszéltük, hogy módosítunk kicsit az útvonalon az időjárás miatt, és belevágunk a napba.

Itt jött a nap kihívása - a parkolósbácsi. El kellett neki mondanom, hogy a busz, amivel itt beálláskor kifizettetik az egyszeri 15 zlotyit kóstáló díjat, kiállna a parkolóból alig 2 perc után, de 10 perc múlva - mikor minket letett - vissza is jön, és had ne kelljen még egyszer fizetnie.
Naiv lélekkel megpróbálkoztam a bácsinál - aki addigra tudta, hogy igen itt élek, igen magyar vagyok és igen, tanulom a nyelvet, de nem vagyok profi... - az angollal. Megkaptam az elnéző pedagógusnézést, hogy hát próbálkozik a szentem, majd közölte olyan mézes mázos mosollyal és hangon, mintha most adna át nekem egy 10millió zlotyis csekket, hogy mondjam csak lengyelül.
Mondtam, megértette, respektálta.

Ezek után irány a Krzeptówkin lévő templom, ahol isteni szerencsével pont befértünk egy mise és egy körmenet közé, majd a szokásos óvárosi útvonal. A végén még fakultatív siklózás, és segítségnyújtás krówka és egyéb lengyel édességek vásárlásában. Mindez végig szürke időben, de csapadék nélkül.

Végül mikor magyarjaim buszra szálltak, az eső is csak rákezdett, és szépen meghajtott hazáig, majd hétfő délelőttig el sem állt rendesen. De a csoportommal kivételt tett, és ez igazán szép tőle.

    CSom