Szombaton a Giewonton jártam Gabi unokaöccsével.
Nem arra vagyok büszke, hogy feljutottam, és nem is arra, hogy ő felért. Még csak az időnkre sem, vagy arra, hogy remek volt az időjárásunk. (Ahhoz amúgy sincs közöm.)
Büszke arra vagyok, hogy a 14 évesen meglehetősen kritikus hozzáállású kiskamasz - akiben mellesleg két atomerőmű szolgáltatja az energiát - nem tett megjegyzéseket arra, hogy sokat kell rám várni... Ez ám a nagy szó!
CSom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.