Hála a meghosszabbodott nyaralásnak, meg annak, hogy ma a nyaraláson is a munkának hódolunk, (és az alvásnak) a városnézés helyett, behozom lemaradásomat blogírásból is. Vagy legalább is megpróbálom.

Történt ugyanis Húsvét szent ünnepe előtt, hogy az én Édes Jó Uramat elfogta a vágy, hogy húsvéti kalácsot süssön. Ami nem akármilyen kalács ám: évente csak egyszer süt ilyet, foszlós, mesésen illatos és káprázatosan csillogós, belül meg étvágykeltően sárgállik.

Régi családi recept ez náluk, csak hát most nincs sütőnk... Nem búsúlt neki nagyon, kitalálta, hogy Főnökasszonytól kölcsönkéri a sütőjét. El is sápadt többször Johi, mikor belegondolt, hogy a sütőt kivenni, (mögüle előkerül a sok kosz) autóba berakni, átvinni hozzánk... Ám szerencsére gyorsan tisztázódott a félreértés, hogy Marci nem a sütőt vinné el, hanem a kalácsot hozná. Így megkapta az engedély, és nagycsütörtökön megjelent az alapanyagokkal, és nekiállt sütni. És elkápráztatni a női személyeket.

Ugyanis Marci tészta bekeverés, dagasztás, előkészítés, fonás és kelesztés közben fesztelenül társalgott, sőt még takarított is maga után, amivel teljesen ledöbentette Johit. Így a kalács szépsége és csodás íze már csak kegyelemdöfés volt. (Azon tette magát túl a legnehezebben, hogy Marci kitakarított maga után.) 

Nem tudom, hogy ki, kit lepett meg a legjobban, mert Marci Johinak ajándékozta a legszebb kalácsot, de azt igen, hogy kin nevettünk a legtöbbet. Ezt a dicsőséget a Dadus nyerte el. Amikor elkészültek a kalácsok, körbeálltuk őket: Johi, kolléganőm, Dadus, egy lányzó és Marci. A Dadust ekkor tájékoztatta Johi, hogy Marci tésztát gyúrt, kelesztett, font, és sütött, majd takarított és íme az eredmény, mire a bölcs öreghölgy kategórikusan kijelentette ilyen NINCS. Hát pedig...

    Gyopi