A múlt hét pénteken ért véget a 41. Zakopanei Nemzetközi Hegyvidéki Népek Folk Fesztiválja. Ráadásul magyar sikerrel. Ennek ellenére csak most írok róla, ezért elnézést kérek mindenkitől, aki várta, hogy hamarabb szóljunk róla, de a múlt heti sok munka, majd a szombati mackó keresztülhúzta számításainkat.
De menjünk szépen sorjában.
Hétfőn ismerkedtünk meg a magyarokkal, akik Salgótarjánból jöttek. Mivel hétfőn épp magyar nemzeti nap volt, ezért egy jó adag gulyás is jutott. Most is jó rá visszagondolni.
Aznap este pedig a versenyen kívüli táncukat mutatták be. Igyekeztünk időben odaérni, hogy lássuk őket. Így aztán a franciák és a törökök számát is megtekinthettük. Utána jöttek a magyarok, és az amúgy is magyar-rajongó górálokból kihozták a tomboló-ünneplő-lelkesülő embert.
Viszont a törökök is nagyon jók voltak, és mivel egy kategóriában indultak velünk, így kicsit elkezdtük félteni magyarjainkat.
Szerdán volt a versenytánc, akkor már az újságírókkal voltunk, de sikerült megnézni a magyar versenyszámot. Hát óriási volt. És nem azért mert egy vérszegény macedón táncikálás után jött, hanem mert önmagában jó élőzenére, jó koreográfia mellett jó táncosokat láthattam.
Ekkor gondolkodtam el azon, hogy igen is van egészséges nemzeti büszkeség. Egyszerűen felemelő volt a közönség soraiban ülni, és azt érezni, tudni, hogy ők kicsit az enyémek is. Hiszen magyarok. A környező sorokban, és mindenhol a lelátón újra meg újra felharsanó spontán tapsok hatására pedig önkéntelenül ki-kihúztam magam: "Bizony ezek magyarok! Honfitársaim! Ügyesek, szépek, királyok!"
Jó érzés volt.
Pénteken eredményhirdetés.
Mivel a főnökünk tolmácsolt a bírák döntésénél, már előre tudtam - a magyarok megnyerték kategóriájukat, és 2009-ben övék lett az ezért járó arany fokos díj. (Sőt később megtudtam, hogy az összes fellépő közül MI kaptuk a legmagasabb pontszámot...)
A törökök viszont nem nyertek semmit. Ez viszont felháborított, főleg úgy, hogy a záróbulin megint láttam táncolni őket, és simán jobbak voltak, mint a második (amúgy szintén jó és érdekes indonéz) banda. Sajnáltam a törököket, megérdemelték volna.
Viszont ez a záróbuli óriási volt. Hatalmas kulturális élmény végigülni rengeteg nép felszabadult, fesztiválzáró számát. Személyes kedvenceink a norvégok lettek, akik ugyan nem nyertek semmit, de a helyi újságíró szövetségtől kaptak egy különdíjat. Igazából egy jó kiállású (na ja milyen legyen egy Skandináv) nyugdíjasklub voltak. Az igazi lelkes amatőr fajta. Érthető, hogy miért nem nyertek, de másrészről igen jó volt látni, hogy ők nyugdíjas, vagy a körüli norvégok, akik esténként összejárnak táncolni, mert élvezik. Ezt nagyon tudtam bennük tisztelni! Így kéne megöregedni!
No meg ott van a közös tánc. Minden küldöttségből egy pár táncos, és egy-egy zenész járta-húzta közösen. Felemelő, félelmetes és érdekes volt a színpadon a sok-sok különféle népviselet a spanyoltól a nepáliig, a franciától a románig. Mert, ahogy a bemondó mondta: mi mind górálok (hegyekből származó emberek) vagyunk, táncoljunk hát közösen!
És volt valami jó abban, hogy közösen ropták! Engem meghatott...
Szóval, aki itt jár Zakopanéban jövőre augusztus végén, szakítson egy-egy estét és üljön be a (42.) Fesztivál esti koncertjeire. Élmény - jófajta - ajánlom!
CSom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.