Hahó!
Itt a magyarországi kalandok megörökítésének folytatása.
Szóval péntek. Nem túl korai, de főleg nem elég késői kelést némi logisztikai játék (melyik kocsi hova kerüljön) követte, majd elérkezett a nap főattrakciója.
Ez pedig a kolbász- és hurkakészítés volt. Az idegenbe szakadt magyar ember bizony nélkülözi a hazai ízeket, és bár kapható errefele is valami hurkának nevezett dolog, de az egyszeri kipróbálás is elég volt arra, hogy tudjam, ez nem nekem való. Szerencsére Ákos, sógornőm férje kapható a jó dolgokra, ezt speciel most ő ötlötte ki.
Szóval én felkészültem, hogy egy jó adag igaz "home made stuffed" áruért keményen fogok dolgozni egész nap a cidris novemberi időben. És bár a reggelihez - stílszerűen sült vér - került egy kis házipálinka is, végül a "belső kabát" hatásra nem volt szükség, mert a műveletet a konyhában és az étkezőben (a padlót takarófóliával védve) viteleztük ki.
Este pedig jöhetett a kóstolás. Összegyűlt a család apraja-nagyja - laza 13 fő ülte körül az asztalt, és a friss hurkát, kolbászt. Utóbbit fogyasztották is tisztességgel, és bár a májas kissé sótlan lett, de ettől eltekintve elégedettek voltunk az eredménnyel. (Amelyből pár adag most a zakopanei mélyhűtőben várja a nagy napot...)
Mondjuk tény, hogy este nem kellett rásegíteni az elalvásra, ment az elég könnyen.
Szombaton Gabi Pilisszentlászlóra ment adventi vásárba, én viszont anyósék hálószobáját céloztam be. Ennek oka, hogy másodállásban egy pályázatíró cégnél vagyok pályázati igazgató, és persze "deadline" lévén, muszáj volt foglalkozni pályázatokkal, írókkal és ügyfelekkel...
Kora délután elindultunk Budapestre egy olyan kocsiban, ahol erős kisebbségben voltam. 4 nő egy férfi. Vittük ugyanis másik sógornőmet, Mártát a szalagavatójára. (Egyébként ez a jeles esemény volt a hazautazás apropója is.) Szóval vittük Mártát, akinek jó pár órával kezdés előtt ott kellett lennie, no meg Gabi két unokahúgát, akik még sosem voltak szalagavató bálban.
Velük amúgy kezdeni kellett valamit, így jött az ötlet, hogy holtidőben a Tropicariumba menjünk. A hely még mindig klassz, és még (nem adóköteles) maradék üdülési csekkjeinket is elfogadták.
Ami viszont nem tetszett, de ez már a pláza hibája, hogy agyilag nem tudom feldolgozni, hogy miért kell november 28-án Mikulást várni? Mikor én - cirka 20 éve - ekkora voltam, bőven elég volt este cipőt tisztítani, és másnap ajándékot/virgácsot kapni bele. Esetleg hittanos-, osztály- vagy cserkész mikulás egy-két estén belül. De nem egy hétre előre!
No mindegy...
Ez után már a szalagavató következett, amely kapcsán - bár utoljára szerintem 2000-ben, vagy 2001-ben voltam ilyen rendezvényen - felötlött bennem, hogy én bizony már kinőttem ebből.
Egy dolgon azonban roppant jól szórakoztam - ez pedig pár leányzó gondolkodáshiánya volt. (Előre is elnézést kérek minden nőnemű és vadfeminista olvasótól.) Szóval befele röhögve próbáltam elképzelni, hogy mire gondolhatnak azok a végzős lánykák, akik, hogy minél szebbnek tessenek, igen aprócska - konkrétan még egy ványadt pánttal sem rendelkező, ellenben persze roppan csinos - ruhácskában érkeztek, amikor osztályfőnök bácsijuk a mellükre - máshova nem lehetett - tűzte a szalagot. Még messziről is volt néhány mókás arc...
A kötelező táncok után hazafelé vettük az irányt a nagyokat ásítozó unokahúgokkal, és érdekes módon ezen az estén sem kellett altatni minket.
Mivel megint megszaladt a betű, ezért a másnapi marhaságok, és vég nélküli hétfői rohangászás marad egy következő bejegyzésre.
Folytatása következik!
CSom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.